BKK

Megkezdődött az első HÉV-állomáson az e-jegyrendszer telepítése

2017.09.10.

Már a H6-os HÉV Közvágóhíd végállomásán találkozhatnak az utasok az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó első érvényesítőkészülékekkel. Az eszközökkel egyelőre az utasoknak nincs teendőjük, azok az elektronikus jegyrendszer teljes indulásától lesznek használhatók.

Telepítették az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó első érvényesítőkészülékeket Budapesten. A H6-os HÉV Közvágóhíd végállomásán találkozhatnak az utasok az új eszközökkel. A most induló tesztek során a BKK és a gyártó Scheidt & Bachmann valós körülmények között szerez tapasztalatokat (pl.: szoftverbeállítások, adatkapcsolat megfelelősége, időjárásállóság, stb.), amelyek segítségével tökéletesíthetik a készülékeket a sorozatos telepítés előtt. A tesztelés helyszínéül azért ezt az állomást választották, mert frekventált helyen található, így többen ismerkedhetnek meg az eszközökkel.

Érvényesítés és ellenőrzés

Az utasoknak egyelőre nem kell használniuk az érvényesítőkészülékeket, azokat szűkebb körben, külön erre a célra biztosított kártyákkal fogják tesztelni a BKK és a rendszert szállító cég szakemberei. A HÉV-vonalakon a tervek szerint csak a legforgalmasabb állomásokon (pl.: Batthyány tér, Margit híd, Örs vezér tere, Boráros tér) lesznek beléptetőkapuk, a többi megállóhelyen – ezek közé tartozik a H6-os HÉV Közvágóhíd végállomása is – érvényesítőkészülékeket telepítenek a peronra. Attól függetlenül, hogy beléptetőkaput vagy érvényesítőkészüléket építenek ki az adott HÉV állomáson, a rendszer teljes indulása után ki- és belépéskor egyaránt minden utasnak érvényesítenie kell majd a kártyáját.

Az elektronikus jegyrendszer bevezetésével összesen 530 állomási érvényesítőkészüléket helyeznek üzembe a kapukkal nem zárható HÉV-állomásokon, illetve azokon a metróállomásokon, ahol nincs lehetőség beléptetőkapuk telepítésére. Az eszközök sorozatos kiépítése várhatóan 2018-ban kezdődik, addig azonban valamennyi érintett állomáson megkezdődnek azok kihelyezésének előkészítő munkálatai. Az eszközök telepítésekor a szakemberek kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a munkálatokat az utasforgalom legkisebb mértékű zavarásával végezzék el.

Forrás: 
BKK

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.02
 Mindössze néhány órával azután, hogy megkapta a jogosítványát, egy tinédzser autóbalesetet....
2026.05.01
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj....
2026.05.01
Az ICDP áprilisi webinárján bemutatott megoldás szerint az autóipari márkastandardok ellenőrzése....
2026.05.01
A márkaimportőr jelentős árcsökkentést jelentett be a C5 Aircross SUV Hibrid 145 automata....
2026.05.01
Az orosz autópiacról kivonult nyugati gyártók helyét átvették a kínai márkák Oroszországban, az....
2026.05.01
„A 2026-os frissítéssel a Mazda 2 Hybrid a formatervezés, a kényelem és a biztonság terén is tovább....
2026.05.01
A német autóipar válsága és az európai biztonsági helyzet romlása egyre látványosabb szerkezeti....
2026.05.01
A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt:....
2026.05.01
Az egyhetes közlekedésbiztonsági akció hétfő rajtól – számolt be a police.hu ..
2026.05.01
A tervezett tömegrendezvények miatt a főváros több pontján is forgalomkorlátozásokra lehet....