autómegosztás

Megkezdte prágai működését a GreenGo magyar autómegosztó

2020.02.21.

Száz darab VW e-up! elektromos gépkocsival csütörtökön Prágában megkezdte működését a GreenGo magyar autómegosztó cég.

Simon Capek, a GreenGo csehországi vállalatának igazgatója újságíróknak azt mondta, hogy három hónapon belül az igénybe vehető gépkocsik számát kétszázra emelik. A magyar cég csehországi vállalata mintegy húsz alkalmazottal fog dolgozni.  

A kocsikat mobil applikáción keresztül lehet kölcsön venni. Egyelőre csak az úgynevezett szerviz-övezetben, amely a cseh főváros 1. és 2. kerületét, valamint a 3. és a 10. kerület belvárosi részeit foglalja magába. Összesen mintegy 35 négyzetkilométernyi területről van szó.  

Prágában az applikációba cseh, angol és magyar nyelven lehet regisztrálni. A GreenGo-nak Prágában nincs központja, ahonnan a kocsik elvihetők lennének, illetve ahová vissza kellene vinni őket. Az applikációba bejelentkező személy a mobilján látja, hol található szabad gépkocsi, milyen az akkumulátor feltöltöttsége, tehát hány kilométert tud megtenni még az autóval.

A cseh fővárosban már több olyan társaság is működik - például a re.volt, Anytime, Car4Way, Autonapul, Ajo.cz - amelyek az elektromos autók mellett elektromos kismotorokat és rollereket is kínálnak kölcsönzésre. Az érdeklődőknek jelenleg összesen mintegy ezer darab elektromos vagy hibrid meghajtású személygépkocsi áll a rendelkezésükre ezeknél a cégeknél.

A közelmúltban a cseh Skoda Auto is bejelentette, hogy anyacégével, a német Volkswagennel közösen az idén szintén beindítja Prágában az elektromos autók megosztásos kölcsönzését. A kínálatban a Skoda Citigo iV modellek is szerepelni fognak.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.01
Tragikus kimenetelű közlekedési baleset történt vasárnap este a Nagymihályi járásban található....
2026.09.01
A bajorországi Essenbachban egy intelligens jelzőlámparendszer valós időben érzékeli a gyalogosokat....
2026.09.01
Zajtalan, kibocsátásmentes, csendben suhanó kamionok? Már nem a távoli jövő ígéretei. A hosszabb....
2026.09.01
Az NX volt az a modell, amely 2024-ben megnyitotta a Lexus legújabb fejezetét. A formatervezéstől a....
2026.09.01
Újabb baleset történt elektromos rollerrel Győr-Moson-Sopron vármegyében. Két fiatal is megsérült....
2026.09.01
Az iskolakezdés reggelén a MÁV-Volán-csoport minden járatát el tudta indítani - közölte a....
2026.09.01
Még tart a szupergazdagok lendülete, a forróságban is úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha....
2026.09.01
Idén már negyedik alkalommal rendezik meg a Győr Rallyt szeptember 11–12-én, amelynek névadó....
2026.09.01
A nyári szabadságok és a strandszezon lecsengésével korábban lehúzta a rolót a Balaton, az elmúlt....
2026.09.01
A nyári szünidő vége és a szeptemberi iskolakezdés gyökeresen megváltoztatja a közúti forgalom....