jogosítvány nélkül

Meglepő adat: vajon hányan vezettek jogsi nélkül egy év alatt egy megyében?

2020.12.31.

Komárom-Esztergom megyében továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak az egyenruhások az eltiltott gépjárművezetők kiszűrésére – írta a police.hu.

Komárom-Esztergom megyében a rendőrök összesen 156 olyan sofőrrel szemben intézkedtek, akik 2020. január 1. és november 30. között az eltiltás hatálya alatt vezettek. A tatabányai járőrök 42, az esztergomiak 31, a komáromiak 32, a tataiak és az oroszlányiak 14, a dorogiak 11, míg a kisbériek 12 járművezetőt szűrtek ki a forgalomból, akiket a hatóság jogerősen eltiltott a járművezetéstől, ennek ellenére mégis volán mögé ültek. Az intézkedések során 86 személyt vettek őrizetbe és állítottak bíróság elé, 70 alkalommal szabálysértővel szemben előkészítő eljárás keretén belül ítélt a bíróság.

A járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés törvényi tényállása a szabálysértés természete miatt egyszerű megítélésű és könnyen tisztázható, a bizonyítási eljárás gyorsan lefolytatható. A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 176. § alapján az a járművezetéstől eltiltott személy, aki a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt annak érvényesülési körébe tartozó járművet vezet, szabálysértést követ el.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság gyorsított eljárást folytató szervezeti egységei – amennyiben a törvényi feltételek ezt lehetővé teszik – kezdeményezik e szabálysértés elkövetőinek szabálysértési őrizetbe vételét és gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását. Gyakori, hogy az elkövetők a járművezetéssel nem kizárólag egy szabálysértést valósítanak meg, emellett gyakran más szabálysértést (például közlekedési baleset okozása), szabályszegést vagy bűncselekményt (ittas járművezetés) is elkövetnek.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....
2026.06.30
Így profitál egymásból az AUDI AG logisztikai részlege és a Formula–1 projekt: Dieter Braun, az....
2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....
2026.06.30
Még tart a szupergazdagok lendülete, úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha nem lenne holnap....
2026.06.30
A Toyota Yaris sofőrje túl nagyot rántott a kormányon, ezért elvesztette az uralmát a járműve....
2026.06.30
Bár a globális autóipar 2025-ben még négy százalékkal bővült, az idén a költségnyomás, a....
2026.06.30
Az országos tisztifőorvos a tartós és fokozódó hőség miatt június 27-én éjféltől hőségriasztást....
2026.06.30
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen....