AutoWallis

Megnyitotta új műszaki bázisát az AutoWallis autókölcsönzője

2022.06.29.

- A bérautó-szolgáltatásokat nyújtó Sixt rent-a-car a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében, Vecsésen nyitotta meg új műszaki bázisát - közölte honlapján az AutoWallis Csoport.

Az AutoWallis Csoport leányvállalata, a Sixt márkát képviselő Wallis Autókölcsönző Kft. mintegy 6 ezer négyzetméteres ingatlanon a már meglévő felépítmények felújításával és átalakításával hozta létre az 1349 négyzetméteres műszaki bázist, összesen 210 parkolóhellyel.

A beruházás teljes költségvetése 705 millió forint volt, amelyhez a Külgazdasági és Külügyminisztérium 282 millió forint összegű versenyképesség-növelő vissza nem térítendő támogatást nyújtott. Az állami támogatáson felüli részt az AutoWallis a múlt évben kibocsátott zöld kötvényekből befolyt forrásból finanszírozta.

Fotó: autowallis.hu

A közleményben kiemelték, hogy a beruházással az AutoWallis felkészült a turizmus felfutására, a Sixt még költséghatékonyabb üzemeltetésére, valamint a csoport által később esetlegesen indítandó más mobilitási szolgáltatások  - például autómegosztás, flottakezelés - gyors kiszolgálására.

A tájékoztatás szerint a Sixt új műszaki bázisának zöldberuházásait az ALTEO valósította meg, a két vállalat között tavaly létrejött együttműködési megállapodás alapján. Az ALTEO az ingatlanon 50 kilowatt (kW) kapacitású napelemrendszert telepített, 13 elektromos töltőpontot alakított ki, és a rendszert felkészítette arra, hogy ahhoz a későbbiekben egy energiatároló legyen kapcsolható.

Dévai Gábor, a Wallis Autókölcsönző Kft. ügyvezető igazgatója, az AutoWallis igazgatóságának tagja a közleményben kiemelte, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma az első negyedévben 987 százalékkal bővült 2021 első negyedévéhez képest, ezen időszak alatt a Sixt több mint a kétszeresére növelte a bérleti események számát, a bérleti napok száma pedig 29,2 százalékkal 39 185-re bővült.

Az AutoWallis Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.25
Alig heverte ki az autóipar a koronavírus-járványt követő félvezetőhiányt, máris újabb verseny....
2026.07.25
Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település....
2026.07.25
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.25
Nagy port kavart állítás a Nintendo-szakértőtől.     ..
2026.07.25
A rendőrök rövid időn belül véget vetettek egy 24 éves helyi férfi ámokfutásának - írja honlapján a....
2026.07.25
Detroitban két teherautó-parkolóban önvezető drónok figyelik a levegőből, hány hely maradt szabadon....
2026.07.25
A Lhyfe és a Messer új szintre emeli együttműködését: tízéves szerződés és 30 százalékos Messer-....
2026.07.25
Oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével mutatkozik be a Széchenyi István....
2026.07.25
A Geely Cyan Racing csapatban és egyéniben is győzelemmel zárta a TCR World Tour idei szezonjának....
2026.07.25
A Pozsony melletti Dunacsún (Čunovo) közelében hétfő este egy BMW sofőrje halálra gázolt egy 51....