vásárlás

Megoldja a házhozszállítás problémáit a Volvo

2014.02.27.

A svédek úgy oldanák meg az internetes vásárlások kézbesítéseit, hogy a futárt nem a lakáshoz, hanem a kocsihoz küldenék.


A Volvo kutatásai szerint 2013-ban az internetről vásárlók közül 10-ből 6 ember problémákat tapasztalt a házhozszállításban, ráadásul a házhozszállítások során csak minden második esetben vannak otthon a vásárlók. A különböző webshopoknak tavaly az újra kiszállítások körülbelül egymilliárd eurós többletköltséget okoztak, ami mellesleg jelentős szén-dioxid kibocsátással, vagyis környezetszennyezéssel is járt.

 

A Volvónál most azt találták ki, hogy az autó csomagtartóját kellene használni csomagmegőrzőként, így a futár nem a lakáshoz, hanem az autóhoz szállítaná ki a csomagot. Amikor odaérne, a tulajdonos kapna egy elektronikus értesítést erről a mobiljára vagy a táblagépére a Volvo „On call” telematikai applikációján keresztül. A vásárló egy, az applikáción keresztül küldött elektronikus kulccsal lehetővé tenné a futárnak, hogy az rövid ideig ki tudja nyitni a csomagtartót, és elhelyezze oda az árut. A tulajdonos pontosan meg tudná nézni, hogy mikor nyitották ki, és mikor zárták be a csomagtartót. Ha megtörtént a leszállítás, utána a futárnak adott digitális kulcs nem működne többé.

A rendszert 100 emberrel kezdték tesztelni, az előzetes adatok alapján 86 közülük úgy vélte, hogy a szolgáltatás időt takarított meg neki. Természetesen a „Roam delivery” szolgáltatás csak azokban az országokban működőképes, ahol alacsony a bűnözési ráta, és az emberek megbíznak egymásban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.25
Pár éve még nagyon távolinak tűnt a nagyobb energiasűrűségű szilárdtest akkumulátorok bevezetése,....
2026.02.25
Kevés értékesebb erény van az autóiparban a következetes megbízhatóságnál. A Toyota 2025-ben immár....
2026.02.25
Február 3-án a Lamborghini Kairóban hivatalosan is megnyitotta új szalonját, ahol luxusmárkáit....
2026.02.25
Tavaszi karbantartás miatt március 7-én és 8-án, valamint március 28-án és 29-én szünetelni fog a....
2026.02.25
Megújult formában várja a motorosokat 2026-ban a Honda egyre népszerűbb, folyamatosan fejlődő....
2026.02.25
A dohai Hamad Nemzetközi Repülőtér futópálya-felújítása miatt április közepétől június közepéig a....
2026.02.25
Az EU félidős jelentése előrelépést mutat – az ETSC szerint viszont a döntések iránya most dől el:....
2026.02.25
Visszafogott optimizmus jellemezte a magyar lízingpiacot 2025-ben: mind a kihelyezések összege,....
2026.02.25
A Bosch új funkciója kényelmesebbé teszi a fékezéseket. A technológia sima, rázkódásmentes....
2026.02.25
A hátunkon és a derekunkon túl más testrészünk komfortjáról is gondoskodna a Mercedes. ..