Szlovákai

Megpróbáltak átkelni a folyón egy terepjáróval, de elvitte őket a víz

2024.02.22.

A két erdész ismerős terepen haladt, mégis befürdött - írja a parameter.sk.

A liptószentmiklósi járásbeli Kráľova Lehota és Malužiná között a megáradt Bocianky folyón próbált átkelni terepjárójával két erdész. Egy gázlónál próbáltak átkelni, amit jól ismertek. Odafele még nem is akadt gond, csak amikor visszafele jöttek. Az egyikük arról számolt be a Joj TV-nek, hogy a vízben ledöglött a motorjuk, az erős áramlat pedig elkezdte sodorni a kocsit. Ezután mintegy 150 méteren át vitte őket a víz, mígnem az autó a partnak sodródott. Itt lehúzták az ablakot, majd kimásztak rajta és segítséget hívtak.

Fotó: parameter.sk

Tibor Gärtner, a liptószentmiklósi tűzoltók bevetési parancsnoka közölte a tévével, hogy mikor a helyszínre értek, az autót biztosították, nehogy elmozduljon a part közeléből. Hegymászókötéllel rögzítették, a vízből való kihúzását pedig ezt követően a tulajdonos biztosítja, miután levonult az ár.

Gabriela Kremeňová rendőrszóvivő közölte azt is, hogy az eset után megszondázták a sofőrt, de a teszt negatív lett. Sérülés és környezeti kár sem keletkezett.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Amióta van tömegközlekedés, azóta történnek tömegbalesetek.  ..
2026.06.10
Elfogták az ámokfutót - írja a police.hu. ..
2026.06.10
Az első városok intézkedéseket tesznek a kerékpárutakkal kapcsolatban: az új tesztek között....
2026.06.10
A Toyota Racing a héten tartja első nyilvános bemutatóját a folyékony hidrogénnel hajtott, belső....
2026.06.10
Sportosnak álcázza magát, a valóságban azonban inkább a kényelemre helyezték a hangsúlyt az új....
2026.06.10
A nemzetközi autóipari üzletágának folyamatban lévő átalakítása részeként újraalakítja....
2026.06.10
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program....
2026.06.10
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még....
2026.06.10
A parlament elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely több jelentős....
2026.06.10
Lítium-levegő akkumulátortt fejleszt a CATL, és amennyiben sikerrel jár, ez új irányt mutathat a....