előfizetés

Mégsem lesz előfizetős az ülésfűtés a BMW-kben

2023.09.22.

Ugyanakkor sok egyéb funkció válthat előfizetős modellre a jövőbeli bajor modellekben.

A BMW bejelentette, hogy még több funkciót kínálnak majd előfizetés formájában, ugyanakkor nem fognak olyanért pénzt kérni, amit már fizikailag beépítettek az autóba. Például az ülésfűtésért sem. Mindezt Pieter Nota, a BMW vezető tanácsának egyik tagja mondta el az Autocarnak egy interjúban. Nota szerint ugyanis nem fogadták túl jól az ügyfelek, hogy olyan funkciókért is havidíjat kell fizetniük, amiknek alapból benne kéne lenniük az autókban.

„Többé nem kínáljuk például – hogy egy nagyon jól ismert példát hozzak – az ülésfűtést előfizetésként.” – tette hozzá. „Vagy benne van az autóban gyárilag, vagy nem. Azt gondoltuk, hogy egy extra szolgáltatást kínálunk azzal, ha csak akkor kell rá előfizetni, ha tényleg szükség van rá, de nem sokan fogadták ezt jól. Az emberek úgy érezték, hogy duplán fizetnek, ami nem volt igaz, de ha a fogtatás rossz, akkor fel kell hagynunk ezzel a modellel.”

Még 2022 közepén jelentette be a BMW, hogy előfizetőssé teszi az ülésfűtést, ami heves véleményeket váltott ki a közvéleményből és a szaksajtóban is megoszlottak a vélemények a lépésről. Mindezt annak ellenére tette a BMW, hogy maga az ülésfűtés fizikailag benne volt az autóban, így a vásárlók nem voltak boldogok, hogy a használatáért külön kell fizetni. Ugyanakkor egy sor egyéb funkció lehet előfizetős a jövőben, amiket a vásárlók is könnyebben elfogadnak. Ilyenek a szoftveres vagy szervízhez kapcsolódó funkciók, mint például a vezetéstámogató vagy parkolást segítő asszisztensekre való előfizetés, vagy az olyan adatátvitellel kapcsolatos funkciók, amikért máshol is fizetne az ember.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....