Seat Ibiza

Megszűnt a Seat Ibiza kombi

2016.11.05.

A kis szabadidő-autók miatti keresletcsökkenés miatt a Seat befejezte a praktikus ST változat gyártását.

A kis kombik eltűnése egyértelműen a kis szabadidő-autók térhódításával magyarázható. Nem véletlen, hogy már a Peugeot, a Volkswagen, és most a Seat is felhagyott a korábban oly népszerű, olcsó és praktikus kis kombik gyártásával. Sok gyártó már sikerrel pótolta a kis kombit egy kis szabadidő-autóval, nem véletlen, hogy a hírek szerint a Seat és a Volkswagen is bemutat majd egy-egy kis SUV-t két éven belül.

„A kombik általánosságban is veszítenek vonzerejükből világszerte. Csak Olaszországban, Németországban, Észak-Európában kedvelik a vásárlók ezeket a típusokat. Szinte teljesen eltűntek már az amerikai piacról, de Kínában és Dél-Amerikában is egyre ritkábbak” – nyilatkozta Felipe Munoz, a JATO globális piackutató cég elemzője az Autocarnak.

Az Ibiza kombiját, az ST-t (Sport Tourer) 2010 elején mutatta be a Seat. Ez volt a spanyol kisautó-család harmadik tagja az öt- és a háromajtós karosszériaváltozat után. Tavaly, a Barcelonai Autószalon alkalmából kisebb modellfrissítésen esett át a típus, új színeket, felniket, fejlettebb infotainment rendszereket, és új turbómotorokat kapott.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.24
Beindítás után jóvá kell hagynunk egy leokézással, hogy a kínai autók továbbítják a vezetés adatait....
2026.02.24
A Tokiói Autószalonon állították ki a kis prémium-szabadidőautó driftelésre átépített, alaposan....
2026.02.24
A Peugeot mostantól nyolc év vagy 200 ezer kilométer gyártói garanciával kínálja személyautóit....
2026.02.24
„A hirtelen mozdulatok nagy tempónál nem korrigálnak – csak bajt okoznak. A pánik a legrosszabb....
2026.02.24
Az olasz cég még örömtelibbé, még karakteresebbé, még színesebbé teszi legikonikusabb elektromos....
2026.02.24
Közel ezer gyorshajtót mértek be egyetlen hét alatt a rendőrök Bács-Kiskun megyében. ..
2026.02.24
A Wizz Air a héten szerda éjjel és csütörtök reggel között átmenetileg szünetelteti a foglalási és....
2026.02.24
Nulláról újragondolva született meg a Volkswagen T-Roc második generációja. Izgalmas a formavilága....
2026.02.24
Füstölni, majd égni kezdett egy személygépkocsi motortere az M3-as autópályán, de szerencsére....
2026.02.24
Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói....