járműgyártás

Megugrott a Skoda Auto adózott nyeresége tavaly

2015.03.16.

Tavaly 46 százalékkal, 18,4 milliárd koronára, 665 millió euróra emelkedett a Skoda Auto cseh autógyár adózott nyeresége az egy évvel korábbihoz képest - közölték a cég képviselői hétfői sajtótájékoztatón a Mladá Boleslav melletti Kosmonosyban.

A Skoda bevételei 320 milliárd koronát, 11,76 milliárd eurót tettek ki, ami 2013-mal összehasonlítva 13,9 százalékos növekedés.
    

A legnagyobb csehországi autógyár már korábban közölte, hogy tavaly 1,037 millió személygépkocsit adott el, ami éves szinten 12,7 százalékos növekedés. Az eladott Skoda gépkocsik száma tavaly első ízben lépte át az egymilliós határt.

A Skoda részesedése tavaly a világ gépkocsi piacán 0,1 százalékkal, 1,4 százalékra emelkedett. A legnagyobb piaccá Kína vált, ahol tavalyi 281 ezer Skoda kelt el, 24 százalékkal több, mint 2013-ban. A Skoda eladásai Nyugat- és Közép-Európában is emelkedtek, míg Kelet-Európában csökkentek.

A német Volskwagen csoportba tartozó Skoda az idén további növekedésre számít. Januárban és februárban 8 százalékkal növekedtek az eladások, összesen 163 ezer Skoda autó kelt el a két hónap alatt.

"Jövőbeni tervünk, hogy elérjük az évi másfél milliós eladást" - mondta Winfried Vahland, a Skoda Auto vezérigazgatója.

Kifejtette: a Skoda tovább bővíti termelési kapacitásait Csehországban és külföldön. Tavaly a beruházások értéke, a fejlesztések nélkül, 698 millió eurót tett ki.

A Skoda Auto hét modellt gyárt 40 változatban. A cég 26 ezer embernek ad munkát Csehországban.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák....
2026.08.31
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig másodikként ért célba a hétszeres Európa-bajnok Kiss....
2026.08.31
Egy újabb példa rá, hogy mennyire másképp gondolkodnak az akkumulátor gyártásról a kínaiak. ..
2026.08.30
Játékosan és élménnyel gazdagodva tanulni a biztonságos közlekedést, erről szól ez a kiállítás. ..
2026.08.30
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig másodikként ért célba a hétszeres Európa-bajnok Kiss....
2026.08.30
Egy BMW-vezető állítólag azt állítja, hogy a fiatalabb vásárlók a fizikai gombok és kapcsolók....
2026.08.30
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Zebra előtt zebra. ..
2026.08.30
Több cikkben foglalkoztunk az európai autóipart romboló kínai hatásról: technológiailag fejlett, de....
2026.08.30
Sami Pajari öt gyorsasági szakaszra van attól, hogy egymást követő harmadik WRC-győzelmét arassa. ..
2026.08.30
Az utasforgalom 16 százalékos növekedés mellett meghaladta a 2,1 milliót a múlt hónapban, a légiáru....