SEAT

Megújul a SEAT márkakereskedések arculata

2016.10.08.

Az elmúlt években fellendült a gépjárműipar, 2016 első felében a vártnál is nagyobb ütemben értékesítettek új autókat világszerte, így Magyarországon is. A SEAT a piac bővülésével azonos mértékben növekszik, így az elmúlt két évben összesen 35%-kal tudta növelni a hazai piacon forgalomba helyezett autók számát, a növekvő igényeket pedig új szalonok megnyitásával és a meglévők felújításával igyekszik kiszolgálni.

A SEAT az idei év első kilenc hónapjában 2246 darab gépjárművet szállított ki vevőinek, ami 14,5 %-os növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. A spanyol márka tovább folytatja fejlesztéseit, így az újdonságok érkezése mellett megújulnak a hazai márkakereskedések is, hogy a vásárlói igényeket és a modellek iránti keresletet megújult környezetben szolgálják ki.

Papp Zoltán SEAT márkaigazgató elmondta, régóta készülnek a márkakereskedői hálózatuk fejlesztésére, ennek érdekében az országban több helyen új SEAT bemutatóterem nyílik. „Az új Ateca érkezésével pedig várhatóan tovább bővül a SEAT-tulajdonosok száma, és minden bizonnyal változik összetétele is. Eddig közel 700 tesztvezetési igény érkezett az új Ateca különböző változataira, a honlapon keresztül történő, az egyes modellekhez köthető konfigurációs beállításoknak pedig 60 százalékát az Ateca kapcsán végzik ügyfeleink. Becsléseink szerint az év végére tavalyhoz képest 10 %-kal növekszik majd az eladott SEAT-ok száma. Előre tekintünk, jelentős fejlesztéseket hajtunk végre a meglévő szalonokban, melyek a gyár által kifejlesztett új koncepció szerint újulnak meg, hogy elősegítsék az eladások maximalizálását."

Az új szalonok kialakítása új design koncepción alapszik, amely egyben képviseli a SEAT határozott egyéniségét és vizuális jegyeit, ugyanakkor költséghatékonysági szempontokat is szem előtt tart. A meglévő szalonok megújulása mellett új márkakereskedések is nyíltak vagy nyílnak: Győrött szeptember 28-án, Nyíregyházán október 12-én, Miskolcon pedig október második felében.

A meglévő SEAT bemutatótermek fejlesztésének középpontjában a külső és belső design modernizálása áll. Ahogy a kedvelt új modellek, úgy a bemutató tér is letisztultabb, modernebb vonalvezetést és színeket kap. Megjelennek a SEAT-ra jellemző karakteres színek, mint a piros, a fehér és a szürke, a formavilágot pedig az autóktól kölcsönzik majd az épületek. A szalonok egyben bővülnek is, így az eddigieknél több autó fér el a bemutató térben. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő (GOR-CAR) ..
2026.04.09
Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók....
2026.04.09
 A közúti balesetekben elhunytak többsége autóban ült. Két tartományban nem jelentettek közúti....
2026.04.09
A Toyota egy japán kávégyártó vállalattal karöltve négy különleges keveréket állított elő,....
2026.04.09
Mostanra jól látszik, hogy azok a kínai gyártók tudnak maradandóan sikeresek lenni Európában,....
2026.04.09
Az első negyedévben 128 419 személygépkocsit gyártottak Romániában - írja az economedia.ro az....
2026.04.09
Nagy Roland gokartversenyző személyében magyar tagja is lett az Aston Martin Forma-1-es istálló....
2026.04.09
Egy 50 éves sofőrt fogtak el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei - semmi sem....
2026.04.09
A holland CCV fizetési megoldás-szolgáltató olyan energiatakarékos üzemmódot fejlesztett....
2026.04.09
Az IATA vezére szerint a közel-keleti tűzszünet ellenére sem várható gyors enyhülés a....