Jeep

Megújult a Jeep Compass

2020.06.05.

Megérkezett az amerikai SUV európai igényekhez igazodó, frissített változata, amely már az FCA olaszországi Melfiben működő üzemében készül.

Az eredetileg Mexikóban készülő Jeep Compass gyártásának Olaszországba költöztetését a modell sikere tette lehetővé. A Melfiben készülő európai kivitel újdonsága a kétféle, 130 és 150 lóerős változatban elérhető, 1,3 literes, négyhengeres benzines turbómotor. A motor mindkét teljesítményverzióban egyformán 270 Nm maximális forgatónyomatékot ad le, ami akár 40 Nm-rel haladja meg a korábbi 1,4 literes benzinmotor nyomatékát.

A moduláris szerkezetű Fiat erőforrás az európai piac számára fejlesztett globális kismotor-család (GSE) tagja. Ebben mutatkozik be az égési hatásfokot változó szelepvezérléssel és szelepemeléssel javító MultiAir technológia harmadik generációja, amely tovább optimalizálta a szívószelepek egymástól független nyitását, illetve zárását. Az egyedi szívó- és kipufogó oldali bütyökprofilok alkalmazása révén kis terhelésen javul az üzemi hatásfok. A megoldás kulcsa, hogy a szívószelepek korábbi nyitásával a rendszer visszavezeti az égéstérbe a kipufogógázokat, míg nagy terhelésen a szívószelepek zárásának késleltetésével javul a teljesítmény.

A 130 lóerős változatához hatfokozatú kézi sebességváltó társul, míg a 150 lóerős variáns hatfokozatú dupla szárazkuplungos (DDCT) sebességváltót kap. A motor mindkét esetben az első kerekeket hajtja.

A Compass motorkínálatában továbbra is megtalálható a 120 lóerős, 1,6 literes MultiJet II dízelmotor. A modernizált erőforrást a most gyártásba kerülő új modellváltozaton SCR katalizátorral szerelték fel.

A globális motorcsalád 190 és 240 lóerős kivitelei az új Compass 4xe modellekhez érhetők el az év későbbi részétől, összkerékhajtással.

Megújultak a Jeep Compass fedélzeti szolgáltatásai is. A modellcsalád a mobil kommunikációs eszközök számára fejlettebb kapcsolódási megoldásokat biztosító Uconnect rendszert kapott.

Az SUV megjelenését ugyanakkor új stíluselemek teszik különlegessé. Utóbbiak sorába tartoznak az egyes felszereltségi szintek egyedi kialakítású keréktárcsái, valamint az öt új karosszériaszín. A fekete tetőlemezzel társítva a Melfiben készülő modellek rendelhetők elefántcsont gyöngyház, Colorado piros, Italia kék, Shade kék és Techno zöld metálfényezéssel.

Az új Compass Európa-szerte júniustól érkezik a márkakereskedésekbe. A szállítási határidő átlagosan három hétre rövidülhet az európai gyártás miatt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..