Kiss Norbert

Megvan a címvédés, Kiss Norbi kétszeres Európa-bajnok!

2015.10.06.

Utolsó előtti versenyhétvégéjéhez érkezett az FIA Kamion Európa-bajnokság mezőnye, idén másodszor Spanyolországban, ezúttal Jaramában álltak rajthoz a versenyzők.

Az edzéseken még a hazai versenyző, Albacete volt a leggyorsabb, de az időmérőn már minden a szokásos kerékvágásban zajlott szombaton, Kiss Norbi megszerezte a pole pozíciót, majd - bár a végén Albacete utolérte és lökdöste hátulról -, rajt-cél győzelmet aratott. Mögötte Albacete és Hahn végeztek még a dobogón.

Ezzel a győzelemmel akkora pontelőnyre tett szert Norbi, hogy hét futammal a szezon vége előtt megvédte címét, és 2014 után 2015-ben is ő lett az Európa-bajnok.

A második futamon Norbi a nyolcadik helyről már a rajtnál megelőzte Hahnt, Albacetet, és sorra vadászta le többi ellenfelét, míg felért a két Buggyra mögé a harmadik helyre. Próbált előzni, de Vrsecky nem adott rá lehetőséget, Norbi pedig nem kockáztatott, hanem boldogan hozta be kamionját a harmadik helyen, így ezen a versenynapon is két dobogós helyezést ért el az immáron kétszeres Európa-bajnok autóversenyző.

Vasárnap esőre ébredt a mezőny, a felszáradó pályán zajló időmérőt az utolsó pillanatban a leggyorsabb időt futó magyar pilóta nyerte meg, így ismét Kiss Norbi rajtolhatott a pole pozícióból. A rajtja nem sikerült tökéletesre, és a versenytempója sem volt megfelelő, így a mögötte autózó Albacete ismét folyamatosan lökdöste, de előzni most sem tudott a hazai pályán versenyző pilóta, így Norbi a vasárnapot is győzelemmel kezdte, a dobogó harmadik fokára Norbi és Albacete mögé ezúttal Lacko állhatott fel.

A vasárnapi második futam volt a hétvége legizgalmasabb és legkaotikusabb versenye. Norbi a nyolcadik helyről rajtolt a szakadó esőben, majd a második körben Lackoval együtt megcsúsztak, Norbi picit nekicsúszott hátulról a cseh pilótának, aki így a kavicságyon keresztül a gumifalnak ütközött, s amikor visszatért a pályára, annyi kavicsot hordott fel a kanyarba, hogy le kellett inteni a futamot, és következett a pályatakarítás

A második rajtnál is voltak kisebb-nagyobb ütközések, de Norbi pár kör alatt felért a harmadik helyre Albacete mögé, és végig próbálta előzni a spanyolt jobbról-balról. Az utolsó előtti körben végül egy szűk jobb kanyarban betette a kamionját, Albacete nem hagyott helyet neki - talán Norbi sem volt még megfelelő pozícióban, a lényeg, hogy beforgott Albacete, majd ezen annyira feldühödött, hogy nekiment Norbinak induláskor, és a jobb oldalát teljesen leírta az Európa-bajnok versenykamionnak. A magyar versenyző bár a negyedik helyen érkezett a kockás zászlóhoz, az ütközés miatt 30 másodperces büntetést kapott, így végül 11. lett az utolsó futamon Jaramába.

Mindent összevetve - és a végét leszámítva - jó hétvégénk volt most is, két pole, két győzelem és egy harmadik hely mellett Kiss Norbi behozhatatlan előnyre tett szert a bajnokságban, megvédte címét, így jövőre is övé lesz a 1-es rajtszám az FIA Kamion Európa-bajnokságon. 

A csapat - és a komplett mezőny most Le Mans-ba utazik, ahol most hétvégén várnak még izgalmak többekre is, a bajnokság második helyén álló Hahn csupán 1 ponttal áll Lacko előtt, mi pedig a csapatbajnokságban harcolunk az első helyért, hátrányunk 25 pont a Buggyrákkal szemben, ami nem kevés, de nem is behozhatatlan...

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Mi lenne, ha nem kellene megvárni az első súlyos balesetet ahhoz, hogy kiderüljön, veszélyes egy....
2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....
2026.11.06
Az utolsó versenyig nyitott maradt a Peugeot Kupa bajnoki címének sorsa: a hétvégi Zemplén Rallyn....
2026.11.06
Elegánsak, javítják a légellenállást, és egyre több modern autóban találkozhatunk velük. A....