MOL Bubi

Megvan, hogy kik próbálhatják ki díjmentesen az új MOL Bubit

2026.06.26.

Mától regisztrálhatnak a MOL Bubi új generációjának kipróbálására azok, akik megfelelnek a feltételeknek.

Azok kapnak ingyenes próbalehetőséget a részben elektrifikált új flotta kipróbálásra, akik a BudapestGO alkalmazásban jelenleg közösségi közlekedésre érvényes bérlettel rendelkeznek, illetve akik 2024-ben vagy 2025-ben éves vagy féléves MOL Bubi bérletet vásároltak. A Budapesti Közlekedési Központ a MOL Bubi szolgáltatást több lépcsőben vezeti be: a jelenleg is zajló zárt teszt mellett a következő szakaszban már a felhasználók szélesebb köre is tesztelheti az új rendszert, kezdetben az első ötezer jelentkezőnek biztosít lehetőséget a társaság, a résztvevői kör később folyamatosan bővülhet.

A BKK-ügyfelek számára elérhető teszt július 2-án indul. Ettől a naptól kezdve a BudapestGO-ban jelenleg érvényes (bármilyen típusú) bérlettel rendelkezők, valamint azok, akik 2024 vagy 2025-ben éves vagy féléves MOL Bubi-bérletet vásároltak, díjmentesen tesztelhetik a szolgáltatást, miközben a BKK folyamatosan monitorozza a működést, és a visszajelzések alapján finomhangolja a rendszert.

A Budapesti Közlekedési Központ június 19-én indította el a zárt tesztidőszakot, amelynek célja, hogy valós használati körülmények között szerzett tapasztalatok alapján fejlessze tovább az új közbringarendszert. Ezzel párhuzamosan megjelentek Budapest utcáin a jellegzetes zöld MOL Bubi kerékpárok.

Az ügyfelek számára indított teszten való részvételhez június 26. és 29. reggel 10 óra között lehet regisztrálni a BKK aloldalán, a tesztben először az első ötezer jelentkező vehet részt, a résztvevői kört a BKK fokozatosan tervezi bővíteni. A részletes feltételekről és a használathoz szükséges tudnivalókról az érintettek e-mailben kapnak tájékoztatást a teszt indulásakor.

Nagyobb flottával és e-bringákkal jön az új MOL Bubi

A MOL Bubi következő generációja minden szempontból előrelépést jelent: a mostaninál nagyobb, rugalmasan bővíthető flotta áll majd rendelkezésre, amely klasszikus és elektromos rásegítésű kerékpárokból áll. Az éles indulást követően a BKK folyamatosan növeli a kerékpárok számát, a kezdeti időszak után összesen 3300 (ebből 2500 klasszikus és 800 elektromos rásegítésű) járművet biztosít majd, a kapacitás pedig a későbbiekben a tervek szerint tovább nő majd.

Az elektromos rásegítésű kerékpárokkal a cél a szélesebb felhasználói kör kiszolgálása, olyan ügyfelek elérése, akiknek eddig valamilyen okból nem jelentett reális alternatívát a MOL Bubi szolgáltatása, de ezután biztonsággal választhatják.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
BKK
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....
2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....
2026.08.13
Új aszfalt-technológia, ami segít elviselni a kánikulát.   ..