Rába

Mérséklődött a Rába nettó vesztesége a harmadik negyedévben

2020.11.12.

A Rába csoport az idei harmadik negyedévet 267 millió forint adózás utáni veszteséggel zárta, ami jóval kedvezőbb a második negyedév egymilliárd forintot meghaladó veszteségénél, és kisebb a tavalyi harmadik negyedév 429 millió forintos veszteségénél is - derül ki a járműipari vállalat szerdán közölt tőzsdei gyorsjelentéséből.

 A nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült, konszolidált, a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett jelentés szerint az első kilenc hónap vesztesége 2,168 milliárd forint lett, szemben az előző azonos időszakában elért 425 millió forint nyereséggel.

 Üzemi szinten viszont nyereséges volt a Rába csoport a harmadik negyedévben, amikor 64,9 millió forintot ért el, szemben a tavalyi harmadik negyedév 36,5 millió forintos üzemi veszteségével. Az első kilenc hónapban 1,04 milliárd forint veszteséget könyvelt el, míg tavaly ugyanebben az időszakban 1,19 milliárd forint üzemi nyeresége volt.

A csoport árbevétele 16,9 százalékkal 8,5 milliárd forintra csökkent a harmadik negyedévben, az első három negyedévben pedig 26,8 százalékkal 27,8 milliárd forintra csökkent az árbevétel a tavalyi év azonos időszakához képest.  

A harmadik negyedévben a rendszeres kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 653 millió forintra emelkedett, amely 38,6 százalékos növekedés, az első kilenc havi EBITDA viszont 74,4 százalékkal 702 millió forintra csökkent a tavalyi évhez képest.

Az alkatrész üzletágban az év első kilenc hónapjában az árbevétel elérte a 8,7 milliárd forintot, amely 31,7 százalékos csökkenést mutat a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. Az üzletág 447 millió forint üzemi veszteséget könyvelt el.

A jármű üzletágban a kilenchavi árbevétel 50,9 százalékkal 4,3 milliárd forintra csökkent, az üzemi veszteség 431 millió forint volt.

A futómű üzletágban az árbevétel az első három negyedévben 15,04 milliárd forint lett, amely 15,1 százalékos csökkenés a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, az üzemi veszteség 286 millió forintot tett ki.  

A társaság MTI-hez eljuttatott közleménye idézi Pintér Istvánt, a Rába elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a válság kezelésére idejében meghozott és következetesen végrehajtott vállalati intézkedéseknek köszönhetően a Rába csoport az elmúlt öt év második legjobb eredményével, üzemi szinten nyereséggel zárta a harmadik negyedévet a drasztikus forgalomcsökkenés ellenére.

Hozzátette, hogy számításaik szerint az év hátralevő részében normál működés esetén jó eséllyel teljesíthető a válságban megfogalmazott célkitűzésük, "a pozitív és stabil működési cash-flow és a nyereséges működés helyreállítása a második fél évben."

A Rába erősen exportorientált vállalat, stratégiai exportpiacai az EU, a FÁK országok és az USA.

A Rába részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik. A papír a szerdai kereskedést 1,51 százalékos erősödéssel, 944 forinton zárta, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 1245, a legalacsonyabb 666 forint volt. (mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Csütörtökön fontos megbeszélést tartanak a Forma–1 résztvevői, hogy megvitassák, hogyan javíthatnák....
2026.04.08
Vitatott és drága műfaj az elektrifikáció, de hosszabb távon nyereséggel kecsegtet.   ..
2026.04.08
Az AutoWallis igazgatósága azt javasolja a részvényeseknek, hogy a vállalat növekedési....
2026.04.08
Az Automobili Lamborghini egy ironikus és szórakoztató április elsejei tréfát indított el, amely....
2026.04.08
Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar....
2026.04.08
Önjáró töltőrobottal forradalmasítják az elektromos autók otthoni töltését Kínában.  ..
2026.04.08
Újraindult a menetrend szerinti forgalom a Pécs-Pogányi Repülőtérről azzal, hogy megérkezett a....
2026.04.08
Három fiatal férfi halálát okozta az a sofőr, aki az ünnepi hétvégén ittasan ült volán mögé - egy....
2026.04.08
A Honda Motor Europe minap jelentette be az új, Szerviz Által Aktivált Jótállás programjának (SAWA....
2026.04.08
A korai autók karbantartása napi, heti rituáléval járt. Mérföldkőnek tekinthetjük Oscar Zerk....