Francia autóipar

A Meseautótól a Merkurig, 42. rész: Kisebb francia autómárkák V.

2020.01.16.

A XX. század elején az autóipar fejlettsége miatt, a két világháború között pedig a kedvező kereskedelmi egyezmények miatt a második világháború előtt több tucat különböző francia autómárka megfordult hosszabb-rövidebb ideig Magyarországon.



 

Mors

Louis és Emilé Mors vasúti jelzőberendezések gyártójaként tettek szert a megfelelő pénzügyi háttérre. Az első Mors automobil 1895-ben készült el. Emilé belekóstolt a versenyzésbe, s 1897-től néhány évig a Mors a Panhard legfőbb vetélytársa lett. A Mors csillaga gyorsan leáldozott, s 1908-ban André Citroën a Mors válságmenedzserként ismerkedett meg az autóiparral. Valószínűleg ez is az oka annak, hogy Bárdi József, aki 1907-ben elvállalta a márka képviseletét, végül nem foglalkozott a Morssal. Egy, az 1920-as években íródott visszatekintés szerint 1909-ben László Andor, egy „jellegzetes, temperamentumos és soha ellentmondást nem tűrő kereskedő” pályafutását a Mors autókkal kezdte. Ezt igazolja, hogy amikor 1912-ben László Andor beszállt a Minerva-képviselet alapításába, akkor apportként három darab Mors autót és a Király utca 11 alatti műhely berendezését tette bele az új vállalatba.

Georges Richard

1905-1906. folyamán a Peugeot első hazai képviseleteként ismert Velodrom garázs foglalkozott Georges Richard néhány évig működő autógyárának termékeivel. Lovag Wahl Oszkár, a Zwack-unikumról ismert Zwack Péter nagyapja egy időben Georges Richard autóval közlekedett.

Rochet-Schneider

A Rochet-Schneider, amely 1894-1932 között működött csupán epizódszerephez jutott Magyarországon. Az első világháború előtt Gerbeaud Emil, az ismert cukrászmester használt egy Rochet-Schneider túrakocsit. 1924-ben a Színházi Élet, az autós pletykák és érdekességek legnagyobb tudora szerint „Pesten csak egy Rochet-Schneider van, a Szalámi-gyár birtokában, egy gyönyörű, azúrkék cabrioletes kocsi”. Mindezt annak kapcsán jegyezték meg, hogy a Peugeot-ra szakosodott Hazai Automobil Rt bejelentette, hogy a Rochet-Schneider képviselet is elvállalják. Ez egy utolsó szalmaszál lett volna a csőd szélén táncoló cégnek, de nem sikerült a mentőakció. Ugyan Landy István a Peugeot képviseletet átvette, s rövid ideig a Rochet-tel is kacérkodott, de végül ez utóbbi márkával nem foglalkozott. Majláth Mihály 1926. elején jelentette be, hogy elvállalta a képviseletet, de ő is hamar rájött, hogy a Harley-Davidson motorokkal jobb üzletet csinál.

Rolland-Pillain

Van egy kis rejtély a Rolland-Pillain hazai történetével kapcsolatban. A francia autómárkák iránt elkötelezett Velox Automobil Rt 1924-es alakulásakor először a Rolland-Pillainre vetett szemet, de erről az ötletükről gyorsan letettek. Ezt követően 1928-ban tűnt fel ismét a márka a hazai piacon: az értékesítési statisztikában öt darabot jegyeztek fel, de a képviselet ismeretlen. Mindenesetre a kőbányai Kötő és Szövőgyár Rt, a Kissebesi és Korláti Kőbányák, illetve a Budapesti Korcsolyázó Egylet is a vásárlók között volt.

Rosengart

A Pesti Hírlap 1939. tavaszán jelentette, hogy a „közismert Siraky autó és motor-vállalat (Hunyadi-tér 9.) húsvétra ezzel a kedves meglepetéssel szolgál kiterjedt vevőkörének abból az alkalomból, hogy a legelőnyösebben ismert „Rosengart“ francia népautó vezérképviseletét megszerezte”. Természetesen a második világháború kitörése miatt ebből az üzletből nem lett semmi.

Salmson

A francia autómárkákkal kapcsolatban már számos alkalommal említett Velox Autókereskedelmi Kft 1924-ben többek között a francia Salmson kisautók árusításával kezdte működését. 1925-ben sikerült kb. 20 autó, 1926-ban 13 darab autót értékesíteni, s ezzel a cég pénzügyi erőforrásai ki is merültek. Szmick Viktor gépészmérnök is e cégnél kezdte autós pályafutását. 1926-ban számos versenyen indult Salmsonnal, de az év végén már a Weiss Manfréd konszernnél vállalt állást, s ott közreműködött az autógyártás megszervezésében.

Szmick Viktor egy hazai versenyen

1931-ben a gazdasági válság közepén Magyarországon Szőke Ferenc próbálkozott francia márkákkal – így a Salmsonnal is. Kísérlete csupán néhány hónapig tartott.

A hazai Salmson állomány soha nem haladta meg a 40 darabot. A Színházi Élet egyik riportjából kiderült, hogy egy ideig Ilosvay Rózsi színésznő is Salmsont használt.

Salmsonok és egy Hupmobile az egyik Magyar Túraúton (Forrás: Szmick Miklós)

Senechal

Wollemann István nyugalmazott fregatthadnagy 1926-1927. folyamán különféle motorkerékpár-márkák mellett a francia Chenard&Walcker-rel és a Senechal kisautókkal is foglalkozott belvárosi, Ferenciek tér 2 alatti szalonjában.

Sima Violet

A Szentpály fivérek, László és István, - akiknek édesapja a 1920-as években Miskolc város polgármestere volt –, a családi vagyon egy részét a „Motorkerékpár és Automobil Kereskedelmi Rt” megalapításába fektették 1924-ben. A Múzeum körút 2 alatti üzletben 1926-ban megjelentek a francia Sima-Violet kisautók, amelyből egy korabeli reklámhír szerint 20 darabot sikerült értékesíteni – a valóság valószínűleg az öt darabhoz lehetett közelebb. Ezt követően a Szentpály fivérek boltjára lakat került.

Egy évvel később, 1927-ben az akkor 30 éves Szászy-Kovách Ernő és barátja, gróf Vay Arthur nem csupán a Majola, hanem a Sima-Violet képviselettel is kísérleteztek.

A Sima-Violet is egyike lett volna a mára teljes ismeretlenségbe süllyedt márkáknak, ám Surányi Endre egyik önéletrajzi könyvében részletesen mesélt első autójáról, a „Sima Violette”-ről: „A Vajk-műhely sarkában állt és már szinte a berendezéshez tartozott egy begamoid karosszériás autóféle: a francia ipar egy rövid életű alkotása, a Sima Violette. Évekig öltözőnek használtuk és már ilyen szemmel is néztünk rá. Egy napon a műhely tulajdonosa elhatározta, hogy ócskavasba dobja ezt a felesleges lim-lomot. Amikor megkérdeztem, hogy tulajdonképpen mi a baja a kocsinak, azt felelte, hogy ennek egy különleges hibája van, amelyre nem tudtak ez ideig rájönni. Ez a hiba a "Sima-betegség". Gondoltam, majd kigyógyítom én ezt a masinát. Ennek reményében megvettem a Violette-tet 150 pengőért, ami ebben az időben igen olcsó ár volt” így kezdődik a történet, amely egy sajnálatos balesettel ért véget.

 

Sizaire Naudin, Sizaire Fréres

Maurice és Georges Sizaire első autógyártó vállalkozásukat 1903-ban alapították Párizsban. Egyszerű szerkezetű, egyhengeres motorral hajtott kisautójuk gyorsan népszerű lett. Magyarországon a német Oryx márkát képviselő Girsik Testvérek 1910-ben a Sizaire-t is reklámozták.

A Sizaire testvérek 1912-ben kiléptek a nevüket viselő vállalattól. 1920-ban Sizaire Fréres (Sizaire testvérek) néven új céget jegyeztek be, amely 1923-1929 között középkategóriás túrakocsikat kínált.

Adorján János (1882-1964) gépészmérnök, a hazai repülés egyik úttörője az 1920-as években autókereskedőként dolgozott. Az általa képviselt utolsó márka a Sizaire Freres volt, amely a hazai közönségnek az 1927-es Budapesti Nemzetközi Automobilkiállításon mutatkozott be:

„Az Adorján János (Budapest, VI., Andrássy-út) cég által képviselt Sizaire-kocsikat a kiállításon egy nyitott magyar karosszériával ellátott, pompás 4 hengeres alváz képviselte, melynek különösen rugózása tarthat érdeklődésre számot, A Sizaire-kocsinak ugyanis minden egyes kereke külön rugózik, miáltal a kocsi különösen igen rossz utakon való használatra válik alkalmassá. Tehát Magyarországon mindenesetre nagy érdeklődésre tarthatnak számot a francia Sizaire- Fréres-gépek, mert a jó rugózás alapfeltétele egy a magyar útviszonyokra alkalmas kocsinak”. Adorján János 1928. végén az Apponyi tér 1 (ma Ferenciek tere) alatti házba költözött, a Királyi Magyar Automobil Club székhelye közelébe. Azonban itt sem termett számára sok babér. Ugyan a Színházi Életben megjelent, hogy Teleky Gyula gróf, Mándy György földbirtokos, továbbá báró Wildburg Sándor „sem tudott ellenállni” a Sizaire vonzerejének, ám a prózai igazság az, hogy Adorjánnak 1928. végéig kb. 10 Sizaire-t sikerült értékesítenie. 1929. végére már a francia márka a csőd szélére jutott, a hazai képviselet is megszűnt

A Sizaire-Naudin 1929-ben megjelent a Concours d'Elegance szépségversenyen, ahol Adorján János a független felfüggesztés előnyeit demonstrálta (Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum)

Voisin

„A francia autógyártás remeke, a RollsRoyce méltó ellenfele, az izlés, teljesítőképesség és megbízhatóság nagyszerű találkozása egy márkában : ez a Voisin” - lelkendezett a Színházi Élet autós rovata 1924-ben. A repülőgépiparban edződött Charles Voisin különleges luxusautóit külföldön a gazdagok és híresek vásárolták. Magyarországon 1923-1925. között Bárdi József képviselte a márkát, amelynek hazai állománya 1926. decemberére érte el a 10 darabos csúcsot.

A néhány magyar Voisin egyike (Forrás: Farnadi Zsolt)

Westinghouse

A vasúti légfékekre specializálódott amerikai Westinghouse francia leányvállalata a XX. század elején személy- és teherautókat, illetve autóbuszokat is készített. Több magyar mérnök is dolgozott a francia cégnek, amely jó kapcsolatokat ápolt az Arad-Csanádi Egyesült Vasutak társasággal. 1906-ban a Westinghouse is részt vett az aradi busz-tenderen, ahol ígéretet tettek a városnak: amennyiben ők szállíthatják a buszokat segítenek egy autógyár megalapításában. Így jött létre 1908-ban a Magyar Automobil Rt Westinghouse Rendszer, a későbbi MARTA, amely az első világháborúig Westinghouse-eredetű személyautókat készített.

A budapesti képviselet levélpapírja... (Forrás: Magyar Országos Levéltár)

... és prospektusa

A MARTA-ügylettől függetlenül gróf Szapáry Pál, a Magyar Automobil Club első elnöke egy ideig Westinghouse túrakocsit használt.



D'Yrsan

Böckh János munkásságáról hamarosan részletesebben is írunk, hiszen neki köszönhető az Austin 7 hazai képviselete. A Hajós utca 15 alatti szalonban 1929-ben a francia Morgan-ihletésű D'Yrsan is megfordult – ám az érdeklődés hiánya miatt gyorsan el is tűnt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....