WTCR

Michelisz dobogóra állhatott az első futamon

2019.05.12.

Izgalmas verseny végén a harmadik helyen végzett Michelisz Norbert az első futamon a Slovakia Ringen.

A szombati szünnapot követően vasárnap délelőtt az első futammal folytatódott a WTCR szlovákiai versenyhétvégéjének programja, amelyen Michelisz Norbert a második rajtkockába állt fel köszönhetően annak, hogy az első időmérőn második lett Nicky Catsburg mögött.

Nedves aszfalton kezdődött a futam, és lógott az eső lába. Michelisz jobban rajtolt a pole-ból induló Catsburgnál, de hátulról a jelentősen könnyebb Alfa Romeóval Ma Csing-hua jobban gyorsult a két Hyundainál, és az élre állt. Az első kanyarok után Michelisz megtartotta a második helyét, de nem sokkal később keresztbeállt az autója, és Frédéric Vervisch megelőzte. A második körben bejött a safety car, Michelisz ekkor a harmadik volt.

 

A negyedik kör elején ment ki a biztonsági autó, és a kör végére az élen kialakult egy kicsit meglépő négyes csoport, amelyet Ma vezetett és Jean-Karl Vernay zárt. Az ötödik kör elején Vervisch megelőzte a kíniai versenyzőt, és az élre állt, így Michelisz az Alfa Romeo mögött haladt tovább a harmadik helyen, és folyamatosan gyorsult. A nyolcadik körben már támadási távolságban volt Ma mögött, és a hármas kanyarnál próbálkozott az előzéssel, de a kínai ugyanitt minden körben visszaverte az akciókat.

Michelisz Norbertet így a harmadik helyen intették le, amivel 16 pontot gyűjtött a Hyundai legjobbjaként. A második futamot 15:15-kor, a szlovákiai hétvégét záró harmadikat pedig 16:45-kor rendezik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....