WTCR

Michelisz mindkét futamon pontot szerzett vasárnap

2019.04.08.

Több kiesésnek köszönhetően a betegséggel küzdő Michelisz Norbert a 12. helyen zárta a második, és a 8. helyen a harmadik WTCR futamot Marokkóban.

Miután a második időmérőn a 15. helyen végzett Michelisz Norbert, a pontszerzés lehetett a célja a második futamon Marokkóban, hiszen az új szisztéma szerint már az első 15 helyezettet pontozzák. A Hyundai magyarja a 14. helyről rajtolhatott, mert az audis Gordon Shedden öt rajthelyes büntetést kapott, amiért az időmérőn a sárga zászlós figyelmeztetés ellenére sem lassított.

A rajt után nem változott Michelisz pozíciója, maradt a 14. helyen. Ezután kezdődött a Marokkóban szokásos vonatozás: ahogy azt blogjában Norbi is jelezte, ezen a pályán egy körönként két másodperccel lassabb autóval is lehet védeni a helyezést, mert szinte lehetetlen előzni.

Nem is történt sok akció egészen a tizedik körig, és akkor is egy technikai meghibásodás volt a kiváltó ok: az élen haladó Nicky Catsburg autójában elszállt a fék, és a falba csapódott. A holland kiesésével mindenki előrébb lépett egy helyet, így Michelisz a 13. pozícióban folytatta a safety car mögötti sorban, amíg elszállították az összetört Hyundait.

Még a biztonsági autó mögött körözött a mezőny, amikor Ma Csing-hua defekt miatt kiállni kényszerült, így Michelisz egy újabb helyet nyerve a 12.-ként haladt tovább, és a leintésig már nem is változott a pozíciója. 

A harmadik futam

Gordon Shedden öt helyes rajtbüntetése csak a második futamra szólt, így a marokkói hétvégét záró harmadik versenyen Michelisz Norbert az időmérőn elért 15. rajtkockába állhatott fel, de előrébb Nicky Catsburg helye üresen maradt, mivel a Hyundai hollandjának kocsija összetört az előző futamon. A rajtnál azonban nemcsak egy, hanem két helyet lépett előre Michelisz, aki megelőzte Ma Csing-huát.

Még az első körben jártunk, amikor az élmezőnyben Tiago Monteiro és Yann Ehrlacher összeütközött, amivel mindkettejük futama véget ért - jöhetett be a safety car. Mindenesetre Michelisz így a 11. helyen folytatta a versenyt.

A második futamhoz hasonlóan ezután sokáig nem történt semmi, aztán műszaki meghibásodások kavarták fel az állóvizet: a 14. körben előbb az élen haladó Yvan Muller lassult le és ment el mellette a teljes mezőny, majd kisvártatva Augusto Farfus is feladni kényszerült a versenyt váltóhiba miatt. Ezzel Michelisz már a kilencedik helyre lépett fel.

Két körrel a vége előtt az ötödik helyezett Jean-Karl Vernay Audija kötött ki a falban vélhetően fékhiba miatt, amivel Michelisz nyolcadiknak ugrott előre. Újra bejött a safety car, és már nem változott az állás. Így a Hyundai magyarja nyolc pontot szerzett a záró futamon, összességében pedig 17 pontot szerzett a marokkói szezonnyitón. A WTCR április 27-28-án a Hungaroringen folytatódik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.24
Az olasz cég még örömtelibbé, még karakteresebbé, még színesebbé teszi legikonikusabb elektromos....
2026.02.24
Közel ezer gyorshajtót mértek be egyetlen hét alatt a rendőrök Bács-Kiskun megyében. ..
2026.02.24
A Wizz Air a héten szerda éjjel és csütörtök reggel között átmenetileg szünetelteti a foglalási és....
2026.02.24
Nulláról újragondolva született meg a Volkswagen T-Roc második generációja. Izgalmas a formavilága....
2026.02.24
Füstölni, majd égni kezdett egy személygépkocsi motortere az M3-as autópályán, de szerencsére....
2026.02.24
Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói....
2026.02.24
Újabb kínai márka jelenik meg a magyarországi újautó-piacon: a modellek értékesítése a tervek....
2026.02.24
Így működik a spray viasz.   ..
2026.02.23
Néhány hónappal 80. születésnapja előtt Ausztráliában elhunyt Paul Halstead, aki két dologról volt....
2026.02.23
Firenze önkormányzata bejelentette, hogy április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését....