WTCR

Michelisz Norbi kétszer is az első sorból rajtolhat Szlovákiában

2019.05.12.

A második időmérőn is a második helyen végzett a magyar WTCR pilóta, így a vasárnapi futamokon kétszer is az első sorból rajtol majd.

A szlovákiai hétvégét felvezető blogjában Michelisz Norbert hangsúlyozta, hogy a péntek lesz a versenyhétvége kulcsa, hiszen a rendhagyó időterv miatt mindössze egy-két óra eltéréssel rendezik meg a két időmérőt, amelyek nagyban meghatározzák a vasárnapi három futam esélyeit. Az első kvalifikáció jól sikerült a Hyundainak a Slovakia Ringen, hiszen a márka versenyzői közül Nicky Catsburg és Michelisz Norbert kiemelkedett a mezőnyből, a külön csatájukat végül mindössze 28 ezreddel a holland nyerte meg a második helyezett magyar előtt.

A második időmérő előtt eső áztatta a pályát, ám mire elkezdődött a kvalifikáció, napsütés fogadta az autókat. Mivel nehéz volt eldönteni, hogy mennyire vizes a pálya, a mezőny tagjai közül volt, aki esőgumikon, mások slicken, megint mások elől ilyen, hátul olyan variációval tették meg az első köröket kísérletezésképpen. Michelisz az első mért körével 2:19,541-et ment, de a folyamatosan száradó pálya miatt csak az utolsó körök számítottak igazán.

Egy perccel a vége előtt Michelisz a 18. helyről ugrott az élre egy 2:13,104-es idővel, de még sokan voltak kint gyors körön, a száradó pálya pedig egyre jobb állapotba került. Többen is megelőzték a Hyundai magyarját, aki azonban lendületből megkezdett még egy gyors kört, amivel 2:12,763-ra javított, amivel végül a nyolcadik helyen jutott tovább az őrült kavarodás végén a Q2-be, ahová a Hyundaiból Gabriele Tarquini és Augusto Farfus sem fért be.

A Q2-ben a többség kivárt a legvégéig a gyors körével, mert percről percre gyorsabbá vált a pálya. Michelisz 2:10,699-et ment elsőre, amivel negyedik volt, és hiába kezdett meg még egy kört az utolsó pillanatban, nem tudott javítani. Végül azonban már csak egyvalaki előzte meg, így az ötödik helyen továbbjutott a Q3-ba.

Michelisznek elsőként kellett megfutnia a gyors körét a Q3-ban, ami azért jelentett hátrányt, mert a pálya még mindig javulhatott az idő múlásával. 2:09,746-ot ment, amivel már megközelítte a teljesen száraz első időmérő szintjét. Egyedül az utolsóként érkező Catsburg tudott gyorsabb lenni nála, így a második időmérőt is a második helyen zárta a magyar versenyző, akinek így vasárnap két első soros rajthelye lesz.

A versenyek kezdési időpontja: 10:45, 15:15, 16:45.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
Ezúttal lehetetlen favoritot választani, szinte minden csapatnak van esélye győzni. ..
2026.06.12
A piros-fehér TR010 Hybridek különböző, előre nem várt okok miatt nem jutottak be az időmérő utolsó....
2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....