WTCC

Michelisz törött autóval ötödik lett a makaói nyitófutamon

2017.11.18.

A Honda magyar versenyzője feljött az ötödik helyre, közvetlenül bajnoki riválisa, Thed Björk mögé a makaói nyitófutamon, de aztán saját hibájából keresztbeállt a pályán, ami miatt piros zászlóval idő előtt leintették a futamot.

Michelisz Norbert a második helyet szerezte meg a szezon utolsó előtti időmérőjén Makaóban, ami papíron azt jelentette volna, hogy a szombati fordított rajtrácsos nyitófutamon a kilencedik helyről indul. Csakhogy a volvós Néstor Girolami autójában motort kellett cserélni, ezért őt a mezőny végére sorolták, a Honda magyarja így fellépett a nyolcadik helyre a rajtrácson.

Ott sem sokáig maradt, a rajt után jól helyezkedett, és az első kört már a hatodik pozícióban zárta. A második kör elején pedig megelőzte az ötödik helyen haladó ladás Kevin Gleasont, és feljött közvetlenül világbajnoki riválisa, Thed Björk mögé. A vb-éllovas svéd egy hondás szendvics közepébe került, mert előtte Micsigami Rjó haladt a harmadik helyen, mögötte pedig Michelisz és Esteban Guerrieri, aki szintén megelőzte Gleasont.

Beállt a mezőny, a szűk makaói pályán nem volt sok sansz az előzésre, de két körrel a vége előtt Michelisz elcsípte a falat a nyolcadik kanyarban és keresztbeállt a Hondája a pályán, mögötte pedig a teljes mezőny fennakadt. Mivel nem tudta újraindítani az autóját, piros zászlóval leintették a versenyt.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy senki sem előzte meg Micheliszt, így az ötödik helyért járó tíz pontot kapja meg, mivel teljes pontokat osztanak a futamon. A bajnokság élmezőnyének állása így a következőképpen alakul: 1. Björk 242,5 pont, 2. Michelisz 226, 3. Catsburg 211,5, 4. Bennani 209, 5. Monteiro 200.

Alapesetben két futam között csak 15 perc szerelési idő áll a csapatok rendelkezésére az autók javítására, de a Honda sajtófőnökétől úgy értesültünk, hogy Makaó esetében két hónappal ezelőtt megváltoztatták a parc fermé szabályt. Így a holnapi főfutamig lesz idő szervizelni a sérült autókat.

Magyar idő szerint vasárnap 3:45-kor kezdődik a főfutam, amelyen Michelisz Norbert az időmérőn kivívott második helyről rajtol majd. Élő közvetítés az M4 Sporton és az Eurosport 1-en.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....