FIA Kamion Európa-bajnokság

Forrás: Kiss Norbert Facebook-oldala
A 41 éves szombathelyi pilóta sorozatban hatodszor bizonyult a kontinensbajnokság legjobbjának, 2021 óta egyetlen évben sem tudták legyőzni, az első két alkalommal pedig még 2014-ben és 2015-ben volt Eb-győztes. Kiss már az eddigi hét sikerével is rekorder volt a szakágban, a szombaton Le Mans-ban aratott idei 16. futamgyőzelmével ezt toldotta meg még egy diadallal.
A magyar címvédő szombati sikerének egyik kulcsát a délelőtti időmérő edzés megnyerése jelentette, de Kissnek megint nem jelentett problémát megszerezni a pole pozíciót az első futamra, ahogyan a szezon korábbi szakaszában és hétvégéin már megszokhatták a szurkolók.
A 11 körös futamot aztán kétszer kellett elindítani, az első rajt után ugyanis a mezőny hátsó részében egy komolyabb ütközés történt, ami miatt rengeteg törmelék került a pályára, ezért piros zászlóval félbeszakították a viadalt.
Nagyjából 10-15 perc várakozás után újra elrajtolt a mezőny, Kiss pedig az első kanyarban magabiztosan fordult el elsőként, s onnantól a tőle már sokszor látott módon nem hibázott, ennek megfelelően körről körre növelte az előnyét az élen, győzelme pedig egy pillanatra sem forgott veszélyben.
"Mindig nagyon érzelmes, amikor sikerül megnyerni a bajnoki címet, most is nagyon boldog vagyok" – kezdte értékelését a leintés után Kiss Norbert.
"Remek teljesítményt nyújtott a csapat az egész szezonban, fantasztikus volt a kamionunk, minden hétvégén és az összes helyszínen nagyon gyorsak voltunk. A Révész Racing valóban olyan nekem, mint a második családom, nem tudok elég hálás lenni a csapat tagjainak és természetesen a tulajdonos Révész Bálintnak, aki hatalmas munkát tett bele abba, hogy eljuthassunk idáig" – nyilatkozta.
A késő délután rendezett második futamon Kissnek a részben fordított rajtrács szabályának értelmében a nyolcadik helyről kellett startolnia, onnan pedig a 11 körös táv alatt ötödiknek zárkózott fel, de az egyik előtte célba érő riválisának utólagos büntetése miatt végül negyedikként zárt. A friss nyolcszoros Európa-bajnok így most 304 ponttal áll az összetett élén, második a német Sascha Lenz 190-nel, harmadik a hatszoros Eb-győztes – szintén német – Jochen Hahn 180-nal.
Le Mans-ban vasárnap újabb időmérő edzést, majd további két versenyt rendeznek, a szezon pedig a jövő hétvégén zárul a spanyolországi Jaramában.
MTI
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
