vitorlásverseny

Mike Schmolling vezetésével a BMW hajója nyerte a III. DAT Gépjármű Regattát

2014.05.26.

Szombaton rendezték meg Kenesén a III. DAT Gépjármű Regatta. A verseny főtámogatója a DAT, fővédnöke az Autós Nagykoalíció és a Gépjármű Importőrök Egyesülete volt.

A képre kattintva tekintse meg képgalériánkat.

A versenyre huszonhat csapat adta le a nevezését, közülük legtöbben a nautic osztályban szerepeltek ahol kilenc hajó indult. A rendezők délután kettő órára hirdették meg a rajtot. Délelőtt komoly esőfelhők és záporok követték egymást de délutánra kisütött a nap és gyönyörű nyár fogadta a versenyt. Az esőfelhőkkel a szél is elvonult. A Balatonon is szokatlan teljes szélcsendben, nagyon komoly szakmai tudás kell a versenyzéshez. A kisebb hajóknak ezek közöt a körülmények között esélyük sem volt. Az első hajó kicsit több mint négy órát vitorlázott.

Nagyon érdekesen alakult a verseny. A BMW hajója hamar élre állt, de végig szorosan a nyomában vitorlázott Kis Bálint-Zsolt vezette Bálbett Autó hajója. A hajók közötti sebessége különbséget ezen a versenyen egy hendikep pályán kell  lefutni. Amikor a két vezető hajó ide megérkezett A BMW vezetett 50 méterrel, de a Bálbett Autó okosan taktikázva a hendikep páklya megválasztásával az utolsó körben már vezetett amikor is már a hendikep pályán volt az Ivanics hajója a Ganz Danubius is akinek több kört kellett vitorláznia hiszen mindkettőjüknél nagyobb és gyorsabb hajó. Nos a Ganz hatalmas vitorlája a legrosszabbkor betakarta a Bálbett Autót és ezt a lehetőséget kihasználva a BMW az utolsó pillanatban visszavette a vezetést és megnyerte a versenyt. Második a Bálbett Autó lett harmadik helyre pedig a Ssangyong hajója a Kétbalázs érkezett akinek nem kellett bevitorlázniuk a hendikep pályára.

Eredmények:

Abszolút eredmények huszonhat indulóból.

BMW csapata a Puro Contento J105-ös hajóval. Kormányos Mike Schmolling, legénység: Sváby Tamás, Sótonyi György, Péter van Kol és Gorka Márton
Bálbett Autó csapata a Bettus hajóval. Kormányos Kiss-Bálint Zsolt, legénység: Szüts Gábor, Zsolnai Attila, Török István
Ssangyung csapata a Kétbalázs hajóval. Kormányos, Szajkó Balázs, legénység: Nagy Barbara és Németh Balázs

A díjátadó. További képekért kattintson a képre és kinyílik a galéria.

Nautic osztály helyezettjei:

Bálbett Autó csapata a Bettus hajóval. Kormányos Kiss-Bálint Zsolt, legénység: Szüts Gábor, Zsolnai Attila, Török István
Po-CAR Autó csapata a Kicsim hajóval. Kormányos Soponyai Géza, legénység: Böjthe Richard és Soponyai Hunor
EUROP ASSISTANCE csapata a Fram hajóval. Kormányos Nagy Albert, legénység: Tamás Réka, Bodri Szilvia, Szintai Balázs, Fajd Balázs, Bányai Amír, Kovács Márk, Kalmár László

Kategória győztesek:

0. kategória győztese: Ssangyung csapata a Kétbalázs hajóval. Kormányos, Szajkó Balázs, legénység: Nagy Barbara és Németh Balázs.
kategória győztese: SAAB Cabrio hajója a PATRONUS hajóval. Kormányos, Bíró Tamás, legényésg: Kovács Tamás és Bíró Brigitta.

kategória győztese:Peugeot Autósziget csapata a DOCE VITA hajóval. Kormányos, Sáfián László, legénység: Molnár Imre, Pomoti Attila, Gyenei Gyöngyvér, Cselami Anett.

katagória győztese: A Volvo csapata a Picur hajóval. Kormányos, Slezák András, legénység: Hadházy Zsuzsa, Rákosi Szilvi, Marosi Ákos és Perge Dávid.

kategórrai győztese: BMW csapata a Puro Contento J105-ös hajóval. Kormányos Mike Schmolling, legénység: Sváby Tamás, Sótonyi György, Péter van Kol és Gorka Márton

kategória győztese: TEAM IVANICS a Ganz Danubiussal. Kormányos Bajusz András, legénység: Thuránszky Győző, Jáger Tamás, Speer Walter, Volosinovszki Katalin, Szatmári Zoltán, Neninger László, Pató László, Gyulasi Tibor, Kovács Zsolt
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.28
Az Audi 2026-ban egy igazán különleges évfordulót ünnepel: az öthengeres motorja 50. születésnapját....
2026.02.28
A városi közlekedéssel kapcsolatos kérdésekről egyeztettek önkormányzatok és közlekedési társaságok....
2026.02.28
A Volkswagen idén ünnepli a Golf GTI születésének 50. évfordulóját, és a jubileum alkalmából újra....
2026.02.28
A kínai autómárka a Stellantis kiterjedt márkakereskedői hálózatába integrálódva gyors ütemben....
2026.02.28
A Gran Turismo 7 játékszoftvert fejlesztő Polyphony Digitallal való együttműködés keretében a kínai....
2026.02.28
A Toyota Aygo X hibrid technológiájának köszönhetően a piacon elérhető, nem plug-in modellek....
2026.02.28
Az új, 272 lóerős konnektoros hibrid hajtás a kombihoz nem választható. ..
2026.02.28
A pénteki balesetben két ember meghalt, mintegy negyvenen megsérültek – közölték illetékesek. ..
2026.02.28
Nem akart beállni a kanyarodó sáv sorába, inkább előre akart furakodni. ..
2026.02.28
Új, toyotás festésű rali prototípus bukkant fel Portugáliában, a kétajtós kupé formája valószínűleg....