környezetszennyezés

Mikor tilthatják ki az öreg dízelautókat Budapestről?

2021.07.31.

Már a tervezettnél jóval korábban, jövőre meg kellene kezdeni a légszennyező, az Euro 5-ösnél alacsonyabb környezetvédelmi besorolású dízeles járművek kitiltását Budapestről – szorgalmazza a Levegő Munkacsoport nevű civil szervezet Karácsony Gergelynek, Budapest főpolgármesterének minap címzett levelében.

Szerző: Heimer György

Eszerint az egészségkárosító gázolajosok fokozatosan, már 2022 július 1-től nem hajthatnának be a főváros úgynevezett védett területeire (mindenekelőtt a Vár és Margitsziget környéke), 2023-tól a Nagykörút és a Budai körút által határolt rész lenne tilalmi zóna, 2024-től kezdve pedig már az egész főváros lenne dízelektől óvott övezet. Mindez a gyakorlatban azt jelentené, hogy 2024-től a 15 évesnél idősebb dízelautók nem közlekedhetnek Budapesten, majd két évvel később már a 11 évnél idősebbek sem (új autók esetében 2009 szeptemberétől kötelező az Euro 5, 2015 szeptemberétől pedig az Euro 6). A Levegő Munkacsoport ugyanakkor átmeneti mentességet adna azoknak a helyi autósoknak, akiknek járművei nem felelnének meg az előbbiekben körvonalazott előírásoknak.

A dízelesek kitiltását néhány hete a Greenpeace Magyarország 45 ezer budapesti által aláírt petíció átadásával követelte a főpolgármestertől. Szerintük legkésőbb 2026 szeptemberéig kellene kiebrudalni a szennyező dízeleket, legfőképpen a BKV matuzsálemi buszait és ezzel párhuzamosan hathatós lépéseket tenni a fenntartható közlekedés fejlesztéséért. Jóllehet Budapest zöldítése összkormányzati ügy, Karácsony főpolgármester azt mondta, hogy még ebben az évben kíván konkrét céldátumot előterjeszteni a fővárosi közgyűlés elé, és szerinte a szennyező járművek korlátozása reálisan 2030 tájékán jöhetne szóba.

A Levegő Munkacsoport levelében megjegyzi, hogy már csaknem 300 európai városban hoztak létre úgynevezett alacsony kibocsátási övezeteket, ahol csak meghatározott környezetvédelmi követelményeket teljesítő járművekkel lehet közlekedni. Egy reprezentatív közvélemény-kutatás szerint az európai lakosság túlnyomó többsége, ezen belül a  magyarok 76 százaléka egyetért ilyen intézkedéssel.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.25
Alig heverte ki az autóipar a koronavírus-járványt követő félvezetőhiányt, máris újabb verseny....
2026.07.25
Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település....
2026.07.25
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.25
Nagy port kavart állítás a Nintendo-szakértőtől.     ..
2026.07.25
A rendőrök rövid időn belül véget vetettek egy 24 éves helyi férfi ámokfutásának - írja honlapján a....
2026.07.25
Detroitban két teherautó-parkolóban önvezető drónok figyelik a levegőből, hány hely maradt szabadon....
2026.07.25
A Lhyfe és a Messer új szintre emeli együttműködését: tízéves szerződés és 30 százalékos Messer-....
2026.07.25
Oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével mutatkozik be a Széchenyi István....
2026.07.25
A Geely Cyan Racing csapatban és egyéniben is győzelemmel zárta a TCR World Tour idei szezonjának....
2026.07.25
A Pozsony melletti Dunacsún (Čunovo) közelében hétfő este egy BMW sofőrje halálra gázolt egy 51....