BKV

Milliárdokba kerül a BKV-nak az ellenőrzés

2015.03.17.

– Előreláthatóan jelentősen csökken a bliccelők száma a budapesti tömeg­közlekedési eszközökön az elektronikus jegy bevezetése után – írja a Napi Gazdaság kedden a társaság közlése alapján.

- A Napi Gazdaságban tévesen írtak az elektronikus jegyrendszer idei év végi bevezetéséről; 2015 végéig mindössze a díjmentesen utazókat kezdjük el utazási kártyával ellátni - írta a BKK Sajtókommunikációs Irodája portálunknak. "Ezt követően több lépcsőben vezetjük be a rendszert, várhatóan 2017 végéig, azaz az elektronikus jegyrendszer elindulását erre az időszakra lehet datálni. Az elektronikus jegyrendszer kialakításának célja a mainál rugalmasabb, utazásösztönző tarifarendszer (pl. időalapú jegy, automatikus díjplafon stb.) biztosítása, a jogosulatlan utazások, azaz a bliccelés visszaszorítása, valamint korszerű értékesítési csatornák (pl. internet, mobiltelefon stb.) és vásárlási lehetőségek (pl. automatikus bérletmegújítás stb.) bevezetése."

Korábban írtuk:

A BKV járművein regisztrált bliccelők száma emelkedett az elmúlt években, amíg ugyanis 2013-ban 295 ezer, addig tavaly már több mint 363 ezer jegy nélkül utazót kaptak el az ellenőrök, az emelkedő szám a hatékonyabb ellenőrzéssel magyarázható. Jelentősen nőtt a pótdíjbevétel is, ami így tavaly már meghaladta az egymilliárd forintot. A bliccelők 15-16 százaléka érvényes bérletének bemutatásával rendezi a pótdíjazást, további 5-6 százalékuk 30 napon belül fizeti be a büntetést.


A BKK Zrt.-nél a február végi adatok szerint összesen 343 ellenőr dolgozott, és további 94 HÉV-jegyellenőrt foglalkoztattak. Rajtuk kívül februárban 21 szerződéses segédjegyellenőrt is dolgoztattak, és hétköznapokon 267 biztonsági őr végzett ellenőrzési tevékenységet, hétvégén pedig 232. A PFM Kontroll Kft.-vel a biztonsági őrök foglalkoztatására 2014. január 1-jei hatályba lépéssel kötött szerződés értéke évi nettó 1,95 milliárd forint. A megállapodás 2015. december 31-én jár le.

A segédjegyellenőrök foglalkoztatására a First Job Kft.-vel 2013. július 31-én kötött vállalkozási keretszerződés 2015. március 31-én szűnik meg. A szerződéses keretösszeg havi 8,8 millió forint – közölte a BKK, amely körülbelül évi félmilliárd forintot költhet a saját állományába tartozó, jegyellenőri feladatokat ellátó dolgozókkal kapcsolatos kiadásokra.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.20
A Lexus elektromos SUV-ja, az RZ a márka villanyautós stratégiájának kulcsmodellje. A friss....
2026.03.19
Két gépkocsi ütközött össze az M43-as autópálya 18-as kilométerszelvényénél, Szeged térségében, a....
2026.03.19
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.03.19
Az ikerturbós V6-os motorhoz nem feltétlenül illik a konnektor, talán illúzióromboló is, de a világ....
2026.03.19
Mutatjuk, mi várható.   ..
2026.03.19
A BMW 3-as a bajor prémiumgyártó legmeghatározóbb modellsorozata. Egy ikon, amely az elmúlt fél....
2026.03.19
 A Porsche ausztráliai jelenlétének 75. évfordulóját köszöntő ünnepségek részeként a Porsche Cars....
2026.03.19
Árokba borult egy kamion csütörtökön az M4-es autóút 181-es kilométerszelvényénél, Törökszentmiklós....
2026.03.19
A Forma–1 növekvő kínai népszerűségét látva a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton és a jelenlegi....
2026.03.19
Alaposan átalakították az első generációs Toyota Celicát, hogy a SEMA tuningshow sztárja lehessen. ..