repülés

Milliárdos veszteségbe lökte a Boeinget a 737 MAX-krízis

2020.01.30.

Milliárdos veszteségbe lökte a Boeinget a 737 MAX két légikatasztrófája, illetve az annak nyomán bevezetett repülési tilalom tavaly.

A chicagói székhelyű gyártó szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a kereskedelmi repülőgépek eladásából származó bevétele 57 milliárdról 32 milliárd dollárra esett, mivel a 2018-as évhez képest megfeleződött az átadott és kifizetett gépek száma.

A társaság a hadiipari megrendelésekkel és a szolgáltatások értékesítésével együtt 76,5 milliárd dollár bevételre tett szert, 24 százalékkal kevesebbre, mint egy évvel korábban. A cég üzemi eredménye a 2018-as 4,1 milliárd dollár nyereség után tavaly 2,2 milliárd dollár veszteséget mutatott.

A Boeing az eredménykimutatásban külön nem számolt be arról, hogy a 737 MAX-ok földre parancsolása, az újbóli engedélyeztetés, az átalakítások és az ügyfelek kártérítése mennyi pénzbe került eddig. A nyáron 4-5 milliárd dollárra becsülték ezt az összeget, de a gyártó a héten kénytelen volt 12 milliárd dollár hitelt felvenni a költségek fedezésére.Vannak ugyanakkor pozitív fejlemények is a Boeingnél, a múlt héten sikeresen hajtotta végre első tesztrepülését a 777X típus, a brazil versenyjogi hatóságok pedig kedden jóváhagyták az Embraerrel való egyesülését. Az ügyletre így már csak az Európai Unió hatóságainak kell rábólintaniuk.(mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....
2026.08.12
Az Aston Martin nagykövete, Jessica Hawkins úgy véli, néhány éven belül lesz női versenyző a....
2026.08.12
Nem volt túl sikeres a mostani modell, ezért csakhamar leváltja a BYD otthonában. ..
2026.08.12
A mai naptól kezdve Magyarországon is rendelhető a 2025-ös év világszinten legnépszerűbb kisautója....
2026.08.12
Az a sofőr, aki 50 helyett 109 km/órával hajtott, 210.000 forint bírságra számíthat. ..
2026.08.11
A Datahouse adatai szerint az idei első hét hónapjában 99 ezer 714 új személygépkocsit és....
2026.08.11
Meghatározó, új szereplővel bővül a hazai autópiac: hivatalosan is megkezdte magyarországi....