Volkswagen találkozó

(M)ilyen volt a hetedik Volkswagen-találkozó

2018.10.24.

A jól szervezett programok vonzerején és a márkafanatikusok elszántságán mit sem csorbított az őszi időjárás szeptember 22-én. A Hungaroringre szervezett wolfsburgi sokadalomnak a zord idő ellenére is több mint tízezer látogatója volt, érdemes volt sokáig maradni, és nem csak a tábortűz miatt. A Das WeltAuto egyszámjátékát egy 140 forintos ajánlat nyerte.

 

Szerző: Horváth Miklós, fotó: szerző, POHU

A kilencórai nyitáskor még csak borús felhők voltak a mogyoródi pálya felett, később azonban az égi áldás is megérkezett, ennek ellenére folyamatosan érkeztek az autócsodák és a látogatók egyaránt. A korábbi évekhez hasonlóan egy szakmai zsűri által kiválasztott 300 Golf különlegesség várta a látogatókat a Paddock területén, további 10 típus (Bogár, Transporter, Polo, Jetta/Bora/Vento, Passat, Scirocco/Corrado és Lupo) pedig a pálya többi részén volt látható. Az idei év újdonsága a Lupo rajongók csatlakozása volt.

A 2017-es létszámot 410 fővel haladta meg az idei esemény. A Hippifaluban szintén rengeteg gyerekprogram színesítette a rendezvényt, a felnőttek az új Touareggel, Amarokkal off-roadozhattak az erdőben, vagy utasként élvezhették a T3 Syncro-k teljesítményét az erdei "taxizás" során.

A szervezők közleményükben tízezer főt is meghaladó látogatói létszámról adtak tájékoztatást, ami nem meglepő, hiszen a korábbi évekhez hűen, idén is az élmények és a szórakoztatás voltak az esemény fókuszában. Az autós megszállottak számára a boxutca garázsainak felhozatala jelentette a kifogyhatatlan érdekességek tárházát. Itt volt Klaus-Joachim „Jochi” Kleint és a Pikes Peak hegyi verseny történelmébe a Volkswagen nevét beíró 652 lóerős, dualmotoros Golf, valamint a világ legnagyobb Golf-gyűjteményével rendelkező Josef Juza kollekciójának három, legérdekesebb darabja, köztük egy sorozatgyártás előtti, tolóajtós I-es Golf.

Az Európa-bajnok raliversenyző, Klaus-Joachim „Jochi” Kleint dedikálás közben

A Der Shop kínálata és alkalmi árai sokakat vonzottak, de a teljes GTI sorozatot bemutató box is hamar megtelt, melynek szomszédságában a Volkswagen Driving Experience autóit lehetett megcsodálni. A gyári csapat pilótái a versenypályán látványos performanszot mutattak be, többek között Ronny „C’Rock” Wechselberger, a kézifékes parkolás Guinness-rekordere sebészi pontossággal végzett manővereivel kápráztatta el a közönséget. A benzingőzős programok széles spektrumát a hölgyeknek és gyerekeknek dedikált programokkal színesítették idén is. A lufihajtogatás, arcfestés, bábszínházi előadások és interaktív foglalkozások mellett a hölgyek sem érezhették elhanyagolva magukat, testet és lelket kényeztető előadásokkal és termékbemutatókkal várták őket.

Új modellek bemutatásában is hagyományhű volt a hetedik Volkswagen-találkozó. A márka zászlóshajója, az új Touareg mellett a T-Roc és a T6 California Balaton Edition kivitele kapta idén a rivaldafényt. A harmadik generációs Touareg legnagyobb újdonsága, hogy nemcsak megjelenésével, hanem high-tech megoldásaival is már a prémium szegmens kihívójaként aposztrofálható – hangsúlyozta Dalnoki Balázs, Volkswagen márkaigazgató. Az alacsonyabb, de szélesebb és hosszabb kasztni szemmel láthatóan módosította az arányokat és a belső térkínálatot, az elődmodell 697 literes csomagtere pedig 810 literesre bővült. A vegyes anyaghasználatnak (48 százaléka alumínium) köszönhetően viszont a dimenzió gyarapodás 106 kg-os fogyást hozott a felső-középkategóriás SUV-nak. A fedélzeti újdonságok között a SUV kínálat legnagyobb digitális felülete, az Innovision Cockpit és a „Nightvision” elnevezésű éjjelátó asszisztens említhető, melyek a márka egyéb segédrendszereivel kiegészítve már félig önvezetővé teszik a méretes újdonságot.

A harmadik generációs modell az elődhöz képest 44 milliméterrel szélesebb (1.984 mm) és 77 milliméterrel hosszabb, ellenben 7 milliméterrel alacsonyabb lett (1.702 mm).

Az új Touaregben a 4Motion összkerék-hajtás és a 8-fokozatú automata váltó a széria felszereltség részét képezi, az opcionális tételek sorában pedig megjelenik az összkerék-kormányzás. A motorkínálatban 3 literes, V6-os egységek állnak rendelkezésre, a dízel aggregát 231 lóerős, a benzines 340 lóerővel kecsegteti a nagyérdeműt. 2019 márciusában érkezik a kínálat csúcsát képező, 4.0 literes, 421 lóerős dízelmotor.

A Balaton Edition a California Beach alapmodellre épül, amely a korábbi 4 helyett már 7 üléses kivitellel rendelkezik, ezek 3 sorban helyezkednek el, az első két sor ülései forgathatók. A Beach felszereltségben található kempingasztal, kempingszékek és a 2 fő részére szállást biztosító Camper tető mellett a Balaton Edition tulajdonosai elősátrat, impozáns szövetkárpitot, Multivan-műszerfalat, parkolóradart is kapnak.

Kovács András, a Volkswagen haszongépjármű üzletágának márkaigazgatója kiemelte, hogy a 30. jubileumát ünneplő ikon Balaton Edition verziója kifejezetten magyar ügyfeleknek készült

Az Anna and the Barbies koncert után kiderült, hogy a Das WeltAuto egyszámjátékának nyertese egy szegedi márkarajongó volt, aki 140 forintos tippjével nyerte meg az almazöld Beetle-t. Dalnoki Balázs, Volkswagen márkaigazgató ezt követően bejelentette, hogy a zord időjárással dacoló résztvevők a 2018-as karszalagjukkal a következő Volkswagen-találkozón ingyen belépésre jogosultak. A rendezvényt tábortűz és filmvetítés mellett idén is a Hippifalu keménymagja zárta, akik lakóautóikban kempingezve vasárnapig maradtak a versenypálya területén.

Idén is volt klubonkénti felvonulás a pályán - 2019. szeptember 28-án újra itt a "népautós sokadalom"

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: 3 doboz csilis babot fogyaszt. ..
2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....
2026.07.05
Újabb nemzetközi sikert ért el a Széchenyi István Egyetem Formula Student verseny csapata: az....
2026.07.05
Andrej Kiska a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben számolt be arról, hogy kerékpározás közben....
2026.07.05
Július 1-jétől Bécsben az eddigi, régi papíralapú parkolójegyek érvényüket vesztik, és a parkolási....