zöldrendszám

Minden korábbinál több tisztán elektromos gépkocsi állt munkába februárban

2025.03.11.

A múlt hónapban 2124 kizárólag elektromos hajtású jármű kapott zöld rendszámot Magyarországon, ezzel megdőlt a havi forgalomba helyezések örökrekordja, amelyet mostanáig 2024 márciusa tartott 2108 darabbal - közölte az Energiaügyi Minisztérium kedden a Facebook-oldalán.

A tájékoztató szerint a tavalyi tavaszkezdet először hozott 2000 feletti értéket, azóta erre háromszor volt még példa, az idei február mellett 2024 júliusában és szeptemberében (egyformán 2072 darabbal).

A tisztán elektromos személyautók múlt havi gyarapodása a valaha volt harmadik legmagasabb, 1943 darabos. Ennél kedvezőbb adatot csak tavaly szeptemberben (1968) és márciusban (1962) mutatott a statisztika.

A közúti közlekedési nyilvántartás adatai alapján több mérföldkő elérésére lehet számítani márciusban: minden bizonnyal 75 ezer fölé nő a tisztán elektromos gépjárműflotta, meghaladja a 70 ezret a kizárólag elektromos hajtású személyautók száma, 120 ezer darab fölé hízik a teljes zöld rendszámos állomány (a hibrideket is beleértve).

A hazai zöldautópark 2020 eleje óta több mint kilencszeresére nőtt. Az elmúlt évben látványosan felpörgött a gyarapodás, részben a vállalati e-autó program jóvoltából – írták.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.11
A Carwow autókereskedelmi portál új tanulmánya szerint a brit autósok közel fele fontolóra venné....
2026.09.11
Használható maradt és rendben van a monzai baleset során használt motorja, Charles Leclerc mégis a....
2026.09.11
Az amerikai autósok egyre hosszabb ideig használják autóikat, ezért különösen sokat számít, hogy....
2026.09.10
A VW-csoporthoz tartozó spanyol gyártó hivatalos honlapján meglehetősen érdekes közlemény jelent....
2026.09.10
Az Ocean Wave Green karosszériafényezéssel hódító MINI Aceman SE új lendületet hoz a nyüzsgő....
2026.09.10
Alig egy éve jelentette be nagy dérrel-dúrral a robotporszívókat gyártó Dreame kínai vállalat, hogy....
2026.09.10
A horvát kormány csütörtöki ülésén meghosszabbította az energiaár-emelkedés hatásainak mérséklését....
2026.09.10
Munkából hazafelé, ingben vezetve, Casioval a kezemen állt össze igazán, hogy miről is szól az új....
2026.09.10
Szeptember 13-án, vasárnap 9:00 és 18:00 óra között ismét az elektromos mobilitásé és a jövő zöld....
2026.09.10
A frissen megjelent augusztusi inflációs adat alapján már kiszámíthatók a 2027-re várható e-matrica....