Renault

Mini helikopterrel veszi fel a harcot a dugókkal

2014.02.13.

A Renault Kwid tanulmányautó tetejébe egy kamerával ellátott távirányítós helikoptert szereltek, amellyel dugóban meg lehet nézni, hogy milyan a forgalmi helyzet a környéken.


A nemzetközi formatervező csapat által tervezett Kwid az első Renault tanulmány, amelyet Európán kívül lepleztek le. Az Új-Delhi Autószalonon debütált a 3,6 méter hosszú, viszont közel két méter széles miniautó, amelyet emelt futóművel, műanyag védőelemekkel és hatalmas kerekekkel láttak el. Hiába azonban a terepjárós külső, ha a kocsi csak elsőkerék-meghajtású, így inkább a város lehet a fő terepe. Motorja a szériagyártású Renault-kból ismert 1,2 literes turbó, amelyet hatfokozatú duplakuplungos váltóhoz társítottak. A Renault sajtóközleménye szerint könnyen át lehetne alakítani elektromos hajtásúra is.

A Kwid különlegessége, hogy a három első ülése van, amelyek egymás mellett helyezkedik el, a vezetőé a középső hely. Hátul is van két ülés, így valódi ötszemélyes a kocsi. A kabint a madárfészkek inspirálták, hasonlóan a Pekingi Olimpia emblematikus stadionjához. A műszerfalon a legfontosabb funkciókat egy érintőképernyőn keresztül lehet elérni, az automata váltót is érintős gombokkal lehet kezelni, amelyek a kormány mellett helyezkednek el. Nemcsak az üléseket és az ablakokat, de magát az ajtókat is villanymotorok mozgatják. A hátsó légkondicionálót az első ülések háttámlájába épített panellel lehet irányítani.

Az érintőképernyőn kívül egy táblagépet is beépítettek a műszerfalba, amely arra szolgál, hogy a tetőbe épített drónt irányítsák vele. A négypropelleres távirányítós helikoptert arra szánták a szervezők, hogy felszálljon a dugóban, és a rajta lévő kamera képet közvetítsen a bent ülőknek a környéken uralkodó forgalmi helyzetről. Előre programozott, GPS-alapú automatikus, és teljesen kézi üzemmódban is használható a helikopter.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 07. 02.....
2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....
2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....
2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....