Szerző: Heimer György

Igaz, ha egy kis kényelmeskedésért hátrébb tolom ülésemet, a bepasszírozott hátul ülőnek már nem marad (láb)hely. A csomagtartó is mini, több cucc legfeljebb a hátsó üléstámla ledöntése árán fér bele. De számít ez? Még ha nem is jön be mindenkinek a prémiumtöpörtyű, lehet vonzereje jócskán. A színek és formák. Jópofa és bulis. Minden szeglete kívül, belül dizájnos. Itt van mindjárt a műszerfal, közepén a bazi nagy, kör alakú, digitális kijelző, amely mellesleg az ős-Miniben még vekkerszerű, kombinált mérőóra volt. Amott alul a másik elidegeníthetetlen dizájnmódi, a repülőgépek műszerfalára hajazó billenő-kapcsolósor. Persze a kábításban nem keveset számítanak a tulajdonos BMW polcáról leemelt főegységek, köztük a kétliteres, ikerturbós, 196 lovas benzinmotor, a hétfokozatú, duplakuplungos Steptronic automataváltó, vagy a leültetett, sportos futómű, amiket mind megkapott a Mini. Ettől aztán szélvészként száguld a túlmotorizált törpe – ahogy reklámozzák, mint egy gokart.

Erre persze mondhatni, na és, villámgyors kisautókat más is kínál. A Mininek azonban van aurája, valamilyen egyik riválisához sem hasonló kisugárzása: számomra négy keréken guruló, permanens ötletroham. Innovációs génjeit már 72 évvel ezelőtti (!) születése óta hordozza, amikor alkotója, Alec Issigonis géniusz autókonstruktőr – a Mini legendárium szerint – először egy étteremben, papírszalvétára skiccelte fel a kisautó tervrajzát. A keresztben álló, fronthajtásos motor, az önhordó karosszéria, a kocsi sarkaiba kitolt kerekek, (amelyek révén a Mini úgymond belül nagyobb, mint kívül) ma is irányadó alapértékek.

Aztán a kilencszázkilencvenes években, amikor végleg összeroskadt a brit nemzeti autóipar, a BMW marketingstratégái jó érzékkel meglátták a Miniben az igazgyöngyöt. Kimazsolázták a romok alól, újraszabták, de megszűntetve megőrizve prémiumos kivitelben, rendre megújítva, mint valamilyen divatportékát. Azóta több évtized telt el, s a recept működik. Itt van példának okáért az egyik leginkább szívdöglesztő változat, a Mini Cabrio. Túl azon, hogy az echte bajor BMW belekomponálta a brit nemzeti lobogó motívumait a kocsi stoplámpáiba, a zászló rajzolatát rányomtatták a vászontetőre is. Igaz felülről azt nem igazán látni, pláne összehajtogatva, de a lényeg, hogy a zászló – elveszítve eredeti, a nemzeti hovatartozás szimbólumát – vonzó díszítőelemmé lett, pláne az anglomán fogyasztó szemében.

De hol van már a tavalyi hó! A brit lobogó, az Union Jack ötletét már jó pár éve elsütötték, új kell. Az idei szezon ügyeletes motívuma a Sidewalk (járda) fantázianevű, sok kis nyílformájú mintázat, ami több helyütt visszaköszön a karosszérián, köztük a műszerfal-betéten, az ajtóküszöbön, s persze a vászontetőn. Ettől ugyan még nem lesz kényelmesebb, gyorsabb a kocsi, de a hangzatos deep laguna színnel együtt be lehet adagolni újdonságként a mindenre vevő, fanatikus rajongótábornak. Mint ahogy szellemes haszontalanság a nyitott kabriózás számláló kütyüje is. Sok teteje ennek nincs, de a márka rafináltan rájátszik a kabriós érzületre: tartsd számon, hányszor nyitod fel a kocsid tetejét!

A Mini-filozófia fontos tétele a „perszonalizáció” is, vagyis az, hogy a vevőkör luxuslimókat megszégyenítően hosszú extralistákról csicsázva formálhatja a maga képére imádottját. És a célcsoport – többnyire a jómódú, fiatal, szingli autós hipszter, szerte a világon – örömmel költ: felmérések szerint messze nem elégszenek meg az alapfelszereltséggel. A már előbb szóba hozott Cabrio ára itthon 7,2 millió forint felett startol, de a csilivili csúcsdaraboké simán megkétszereződhet. Ezzel persze nem állítom, hogy a Mini holmi levetett technikájú szemfényvesztés lenne. Ellenkezőleg. A német–brit kisautó technikájában is béemvésen prémium – ez is a marketingstratégia sarkalatos része. Új keletű példa erre az idén tavasszal piacra dobott, első tisztán elektromos Mini, amely a régi és az új stílusjegyek harmóniáján túl hangtalanul és emissziómentesen is őrzi a „gokartos filing” hagyományát.

Máskülönben az is bizonyos, hogy a Mini bomba üzlet, búsás profitokat hoz a BMW konyhájára. Nem ünneprontásból hozom szóba, de azért a Mini históriájában is akadtak költséges mellényúlások. Ez történt még 2015 táján, amikor szűkítették a korábban nagy garral reklámozott új modellváltozatok, Mini zsargonban a „szuperhősök” körét, azon egyszerű oknál fogva, hogy kannibalizálták egymást, nem mutatkozott irántuk kellő kereslet. Ennek esett áldozatul a kétszemélyes, nyitható és keménytetős Mini Roadster, illetve a Coupe típus. Mindez arról jutott eszembe, hogy a jól értesült szaksajtó fülese szerint állítólag felhagynak a Cabrio gyártásával, mivel manapság a suv a menő. Ha így alakulna, én is sajnálnám. Abban azonban biztos vagyok, hogy ha egyszer véget ér a páratlanul hosszú Mini-korszak, a rendre megújult divatjárgány bekerül az automobilizmus halhatatlanjai közé.