Skoda Karoq

Mladá Boleslavban is megkezdődött a Škoda Karoq gyártása

2018.01.16.

Az új év kezdetével Mladá Boleslavban is beindította a ŠKODA AUTO az új ŠKODA KAROQ gyártását, Kvasiny után így már a második csehországi helyszínen is készülhet a márka kompakt SUV-modellje. A ŠKODA ezzel már négy modelljét is gyártja Mladá Boleslavban, ugyanis a FABIA, a RAPID és az OCTAVIA sorozat tagjai is itt gördülnek le a szerelőszalagról. Naponta akár 320 ŠKODA KAROQ is készülhet ebben az üzemben.

„A SUV-modelljeink iránti intenzív kereslet jó mutatja, hogy a ŠKODA KAROQ és ŠKODA KODIAQ révén a megfelelő időben a megfelelő járművekkel jelentünk meg a piacon” – hangsúlyozta Michael Oeljeklaus, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának a termelés és a logisztika területeiért felelős tagja. „Büszkeséggel tölt el minket, hogy Kvasiny mellett egy újabb csehországi termelési helyszínen, Mladá Boleslavban is beindíthatjuk a ŠKODA KAROQ gyártását” – folytatta Michael Oeljeklaus.

Az első Mladá Boleslav-i ŠKODA KAROQ néhány napja gördült le a szerelőszalagról, míg Kvasinyban már 2017 július vége óta zajlik az új kompakt SUV-modell gyártása. A KAROQ 2017 októberi piaci bevezetésével a nagy hagyományokra visszatekintő cseh márka intenzíven folytatja a KODIAK sorozattal indított SUV-offenzívát. A székhelyén működő gyárában a KAROQ mellett FABIA és FABIA COMBI, RAPID és RAPID SPACEBACK, illetve OCTAVIA és OCTAVIA COMBI modelljeit készíti a ŠKODA, ezzel immár összesen négy modellsorozatának tagjai gördülhetnek itt le a szerelőszalagról.

2017 folyamán összesen mintegy 547 ezer ŠKODA gépkocsi hagyta el az itteni gyárcsarnokokat. A KAROQ gyártása kapcsán a vállalat 16,6 millió eurót invesztált a székhelyén működő üzemébe.

Az új kompakt SUV-modell a márkára jellemző, érzelmekben gazdag és dinamikus formavilágot kiemelkedő térkínálattal, új vezetői segédrendszerekkel és erőteljes, egyben különösen gazdaságos motorokkal ötvözi. Első ízben állhat ŠKODA modellben rendelkezésre egyéni igények szerint programozható, digitális műszeregység, s a KAROQ e személyre szabható technikája az infotainment-rendszerrel is együttműködhet. A bennülők számára egyaránt elérhető LTE-modulnak és WLAN-hotspotnak köszönhetően a ŠKODA KAROQ utasai akár folyamatos internetkapcsolatot is élvezhetnek.

„Stratégia 2025” programja keretében a márka az elkövetkező években is következetesen folytatja modellpalettája bővítését, amely során SUV-modelljei kínálatának bővítése áll a középpontban. A KAROQ Mladá Boleslavban is beindított gyártása a következő mérföldkő ezen az úton, a KAROQ ugyanis az egyetlen ŠKODA modell, amely mindjárt két csehországi termelési helyszínen is készül.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..
2026.09.22
Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára....
2026.09.22
A Geely a múlt héten nyitotta meg a Galaxy Cruiser 700 előrendelését Kínában, az érdeklődés nagy....
2026.09.22
A sztráda főváros felé vezető szakaszán történt a karambol. ..
2026.09.22
Horváth Edének, a Rába egykori legendás vezérigazgatójának - akit már életében vörös báróként....
2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....