parkolás

Mobil fizetés – közel 20 millió autós tranzakció

2016.01.05.

A Nemzeti Mobilfizetési Rendszer (NMFR) első teljes üzemi évében, tavaly január-decemberben az egységes mobilfizetési megoldással több mint 19,7 milliószor vettek igénybe szolgáltatást, 18,6 millió parkolás, illetve 1,1 millió autópálya-matrica és jegy értékesítése történt a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-n keresztül.

A társaság által az MTI-hez eljuttatott összesítés szerint a mobilfizetési rendszer az eddigi teljes működése alatt, 2014. július 1-jétől összesen 24,4 millió mobilparkolási, illetve 1,7 millió autópálya e-matrica és jegy vásárlást bonyolított le. A rendszeren megvalósított ügyletek forgalma - az államnak és az önkormányzatoknak megfizetett díjak - mintegy 17,8 milliárd forint volt. Tavaly már 15 viszonteladó, köztük a német tooltickets GmbH. kínálta a rendszer szolgáltatásait a felhasználók számára.


- Nemcsak a felhasználók, hanem a rendszer iránt érdeklődő nemzetközi szolgáltatók száma is azt mutatja, hogy a társaságnak tovább kell fejlesztenie a hazai egységes mobilfizetési szolgáltatásokat - idézi a közlemény Veres Mihályt, a zrt. vezérigazgatóját.

A társaság az elmúlt évben folytatta a jogszabályi követelményeknek megfelelő nemzeti egységes jegyrendszer platform megvalósítását, kidolgozta a nemzeti smart city technológiai platformot, illetve elindította a hozzá kapcsolódó smart pilot rendszerek kiépítését, valamint csatlakozott az európai uniós forrásból megvalósuló - egységes közlekedési szolgáltatásokat fejlesztő - MOBiNET konzorciumhoz.

Az idei év elején átadják a kecskeméti okos parkolási rendszert, illetve az országosan egységes jegyrendszerhez kapcsolódóan az év közepétől elindulnak az első tesztrendszerek is. A meglévő projektek mellett komoly figyelmet kívánnak fordítani a készpénzkímélő pénzügyi szolgáltatások területére - áll a közleményben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....