BKK

Módosul a közösségi közlekedés a hosszú hétvégén

2020.08.20.

Módosul a közösségi közlekedés menetrendje a ma kezdődő ünnepi hosszú hétvégén. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a MÁV és a Volánbusz járatai is módosított rend szerint közlekednek. A 3-as metró csütörtökön, pénteken és szombaton Újpest-központ és a Nagyvárad tér között, vasárnap viszont a megszokott hétvégi rend szerint közlekedik.

A BKK közleménye szerint a járatok csütörtökön az ünnepi, 21-én és 22-én a szombati menetrend szerint indulnak.

Augusztus 20-án a koronavírus-járvány miatt elmaradnak az állami ünnepi programok, a tűzijáték és a légiparádé. A Kossuth Lajos téri tisztavatást viszont megtartják, ezért a 2-es villamos szerdán déltől, csütörtök 16 óráig rövidített útvonalon, a Haller utca/Soroksári út és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között közlekedik.

A 17 órakor kezdődő szentmise miatt 13 óra és 20 óra között a bazilika környékén lezárják a forgalom elől a Bajcsy-Zsilinszky út szélső forgalmi sávjait, ezért a 9-es busz, valamint a 72-es és a 73-as trolibusz ebben az időszakban egyik irányban sem áll meg a Szent István-bazilika megállóhelyen - írták.

A 3-as metró csütörtökön, pénteken és szombaton Újpest-központ és a Nagyvárad tér között közlekedik, a pótlóbusz Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között jár, a lezárt Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák állomás környéke pedig az M30-as állomáspótló busszal érhető el. A metró vasárnap a megszokott hétvégi rendje szerint Újpest-központ és a Lehel tér között jár, Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között az M3-as metrópótló busszal lehet utazni.

A MÁV közölte: a vonatok 19-én a pénteki, 20-án a szombati, 21-én és 22-én az ünnepnapi közlekedési rend szerint járnak. A MÁV arra is felhívta a figyelmet, hogy az utasszám egy átlagos hétvégéhez képest akár másfélszeresére is nőhet. A vasúttársaság ezért azt javasolja az utazóknak, hogy a pénztárak előtti sorban állás elkerüléséért használják a jegyértékesítő automatákat, az okostelefonra letölthető MÁV-applikációt vagy vegyék igénybe az internetes jegyvásárlás és az otthoni menetjegynyomtatás lehetőségét.

A Volánbusz azt közölte: a buszok csütörtökön a munkaszüneti napok, pénteken és szombaton a szabadnapok menetrendje szerint közlekednek.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.26
A Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált jelentése szerint a csoport árbevétele 2025-ben 54,2....
2026.02.26
Az év végével megszűnik az ingyenes parkolás zöld rendszámmal Budapesten. Ez több bevételt hoz....
2026.02.26
A Mol és a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat megállapodott arról, hogy független....
2026.02.26
Történelmi mennyiségű meghibásodásról számoltak be az autótulajdonosok a JD Power idei....
2026.02.26
Február 28-án újra fénybe borul Debrecen belvárosa: a lampionok, tűzzsonglőrök és oroszlántáncosok....
2026.02.26
A Corvinus a napokban csatlakozott a QS felsőoktatási értékelő szervezet kezdeményezéséhez, a....
2026.02.26
Az autósok többsége drámaian alábecsüli a saját havi költségeit – miközben egyre többen halasztanak....
2026.02.26
A Tokiói Autószalonon állították ki a kis prémium-szabadidőautó driftelésre átépített, alaposan....
2026.02.26
Amikor leemelünk a boltban egy doboz joghurtot a polcról, ritkán kezdünk el gondolkodni azon, hogy....
2026.02.26
A Volkswagen Haszonjárművek minden eddiginél jelentősebb árcsökkentést jelent be a magyar piacon: a....