BME

A MOL-é lehet a Budapesti Műszaki Egyetem Fenntartó Zrt.

2025.06.01.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re - jelentette be Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a  (BME) ünnepi szenátusi ülésén Budapesten.

Elmondta: a megújuló magyar felsőoktatás újabb mérföldkőhöz érkezett a megállapodással, a magyar mérnöki tudás fellegvára stratégiai szövetséget kötött az iparral. A Mol felismerte, hogy létfontosságú érdek, hogy fejlődését biztosítsa a szükséges kutatási és emberi erőforrásokkal - tette hozzá.

A fenntartó cég részvényeit úgy értékesítik, hogy a nemzetstratégiai célok érvényesítése érdekében az államnak aranyrészvény, a BME-nek az egyetemi autonómia érvényesítéséhez ezüstrészvény jut - hangsúlyozta a miniszter, és megjegyezte: nem alapítványi működési modellről van szó, az egyetem hallgatói továbbra is részt vehetnek az Erasmus-programokban, a kutatók pedig a Horizont Európa pályázatokon. Az intézmény ingatlanjai és ingóságai az egyetem vagyonkezelésében maradnak - tette hozzá.

Hankó Balázs beszél a BME szenátusi ülésén. Fotó: MTI/Lakatos Péter

Az elmúlt években megújult és versenyképesebbé vált a magyar felsőoktatás, ennek kulcsa, hogy szakított a szocialista nagyvállalati működés modelljével. Az átalakulás sikerét jelzik a nemzetközi rangsorokban elért eredmények, a nemzetközi publikációk számának és a szabadalmaknak a növekedése, valamint a megnövekedett hallgatói létszám és a vidéki intézmények erősödése is. Versenyképes a magyar felsőoktatás, ami nem lehet öncélú, a nemzetet, a társadalmat, a diákokat kell, hogy szolgálja - hangoztatta.

Olyan jó lenne, ha a világ visszatérne a tisztánlátáshoz, a normalitáshoz - folytatta, majd megjegyezte: felsőoktatás megújítása a magyar nemzet, a gazdaság, a fiatalok érdekeit szolgálja. A magyar tudomány megújulása mellett állunk ki, és célunk a magyar kutatói hálózat átalakításával jobb, versenyképes jövőt biztosítani a kutatóknak. Célunk nem lehet más, hogy 2030-ban legyen magyar egyetem Európa és a világ legjobb száz intézménye között, és az évtized végére Európa tíz leginnovatívabb országa közé kerüljön Magyarország - fogalmazott.

A BME közleményét adott ki a fenntartóváltásról, abban idézték Charaf Hassant, aki elmondta, hogy a váltás lehetőséget teremt az intézmény átfogó megújulására, amelynek célja a nemzetközileg is elismert képzési és kutatási tevékenység versenyképesebb, rugalmasabb keretrendszerben történő folytatása. A Mol évtizedek óta stratégiai partnere az egyetemnek, a tulajdonszerzéssel pedig új szintre emelkedhet az együttműködés.

Mint írták, a BME akkreditációi és jogosultságai változatlanok maradnak a BME Fenntartó Zrt.-ben történő tulajdonosváltással.

Az egyetem közleménye szerint a BME Fenntartó Zrt. és a Kulturális és Innovációs Minisztérium közötti általános felsőoktatási feladatellátási keretmegállapodás és szerződés rögzíti az egyetem azon teljesítményvállalásait, amely biztosítja az intézmény állami finanszírozását 2030-ig. Ennek értelmében növelni kell a minősített oktatók és kutatók számát, a K+F és szakértői, közvetlen uniós forrásokból és hazai pályázatokból érkező bevételeket, valamint a minősített publikációk számát és az idézettséget.

Hankó Balázs az ünnepi szenátusi ülésen ezzel összefüggésben megjegyezte: a vállalások teljesítése esetén az egyetem költségvetése a tavalyi 20 milliárd forintról idén 30 milliárd forintra emelkedhet.

Az egyetem a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel. kötött, a korábban is általa kezelt vagyonra vonatkozó, 99 évre szóló vagyonkezelési szerződés értelmében a BME által kezelt ingó és ingatlan vagyon továbbra is állami tulajdon marad - írták.

Charaf Hassan a szenátusi ülésen elmondott beszédében kiemelte: a fenntartóváltás után az egyetem továbbra is biztosítja az államilag finanszírozott helyeket, a hallgatói ösztöndíjrendszert pedig bővítik. Elmondta, a doktori hallgatók száma a jelenlegi 750-ről 2035-re megduplázódhat.

A Műegyetem fenntartói joga március 1-jével került a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól a BME Fenntartó Zrt.-hez, amit most a Mol szerezhet meg.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Az európai autóipar erejét évtizedeken át a világ egyik legfejlettebb beszállítói hálózata adta.....
2026.07.05
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap....
2026.07.05
Tőzsdei bevezetésre készül a globális autóipar óriásai által támogatott kínai Momenta. ..
2026.07.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: 3 doboz csilis babot fogyaszt. ..
2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....