motorsport

Motorosok Puskás Öcsije volt

2021.04.25.

Százezren szurkoltak neki a Népligetben, közel harminc bajnoki címet zsebelt be Kurucz György, aki Nortonnal és Pannóniával is győzni tudott

Markáns és toborzó alkat

Igazi sztár volt, ami akkoriban azt jelentette, hogy a százezres nézőszámú motorversenyeken őt üldözte a legtöbb autogramvadász és persze róla írtak legtöbbet az újságok. Rajongtak érte a nők, csodálták a férfiak, példakép volt. Miatta lettem Honvéd drukker, pedig még azt sem tudtam, hogy a klubnak focicsapata is van.

Fiatalon három évig bokszolt, majd 1950-ig 350-es Victoria motorjával terepezett a Postás Sportegyesület színeiben. Huszonegyévesen átkerült a Honvédhoz, ami akkoriban szuperklubnak számított, mert sportszázadába sorozták be a tehetséges fiatalokat és nem csak a motorosokat.

Kurucz György                                          Fotó: Schvanner Endre

Huszonnyolcszoros bajnok

Honvédosként 350-es Velocette motorral nyerte első gyorsasági bajnoki címét, miközben terepen is győzött. 1951-ben, majd a következő évben első lett a Budapest bajnokságban. Mérlegén 25 magyar bajnoki cím és három budapesti szerepel. Termetes alakja miatt a nagy kategóriát választotta, melynek több mint két évtizeden át császára volt 500-as négyütemű Norton Manx motorjával.

Kurucz Nortonja élen a népligeti futamon    Forrás: Fortepan/MHSZ

Százezres nézőszámok

Akkoriban ritkán utazhattak külföldre magyar motorosok, de amikor sikerült, akkor taroltak. Igaz, volt bőven lehetőségük itthon is bizonyítani, hiszen sok versenyt rendeztek, melyeken több száz fiatal tehetség indult.

Hétvégenként rendszeresek voltak a vidéki városokban is a háztömb körüli motorversenyek, a Városligetben és Népligetben olykor százezernél többen szurkoltak a mezőnynek, melyben olyanok indultak, mint Cserkúti László, Csepregi György, Kurucz György, Spáth Tibor, Szűcs László és Reisz János. A sportág népszerűségére jellemző, hogy az 1960-ban a népligeti „pályaavató” Magyar GP-n 120 ezren szurkoltak a motorosoknak.

Részlet a Maróti gyűjteményből                       Fotó: Boros Jenő

Bol d’Or aranya

Az importőr felkérésére a csepeli motorok népszerűsítésére 1956-ban magyar csapat is indult a franciaországi Monthlery pályán rendezett 24 órás Bol d’Or-i futamon, melyen 250-es Pannóniával Kurucz György és Reisz János kategóriagyőzelmet szerzett, a Cserkúti László–Szűcs László páros műszaki hiba miatt csak negyedik helyre tudta betolni motorját. Három évvel később már három magyar páros indult a versenyen, Kuruczék mellett ugyancsak Pannóniákkal állt rajthoz a Szűcs László–Németh Emil és a Hollós István–Máthé Sándor páros, a magyarok második, harmadik és negyedik helyet szereztek. A franciaországi futam előtt Kurucz nem indult sem hosszú távú viadalon, pláne nem 250-es kétütemű motorral. 1964-ben az Osztrák Nagydíj 500-as kategóriáját nyerte a Salzburgringen Kurucz.

Trófea a franciaországi versenyről                          Fotó: Boros Jenő

Ígéretes magyar mezőny

Miközben a rajongók tábora gyarapodott, a hazai mezőny egyre soványabb lett a szűkös anyagi támogatás miatt még az olyan nagy tehetségeknek is nehéz volt rajthoz állni a versenyeken, mint Szabó II. László, Reisz János és Kurucz György. 1967-ben kaptak nagyobb támogatást, így négy nemzetközi futamon is elindulhattak, az eredmény több dobogós helyezés lett.

Az 1967-es Népligeti GP-n a komoly nemzetközi mezőnyben már rajthoz álltak olyan magyar reménységek, mint Drapál János, Repits Géza és Juhos Árpád.

Győzelmi kör                                                Fotó: Schwanner Endre

Búcsú a versenyzéstől

1969-ben már csak két futamot rendeztek a Népligetben, az Magyar Honvédelmi Sportszövetség által szervezett versenyeken első és második helyet szerzett Kurucz György, aki felmérte a szűkös lehetőségeket és örökre levette a versenysisakot.

Utolsó versenye után erről így nyilatkozott: Több kisebb-nagyobb ok miatt döntöttem így! Mert elég kevés lehetőség adatott a fejlődésre úgy a külföldi szereplések, mint a technikai feltételek tekintetében. Azután az orvosom – aki már kétszer rakta össze a lábamat –, azt mondta, hogy még egy balhé után amputálni kell. Ez önmagában is komoly figyelmeztetés volt. Az is közrejátszott, hogy hajdani tanítványom, Drapál János már szemtelenül gyors. Néhány álmatlan éjszaka után döntöttem: a csúcson kell abbahagyni.

Jól tette, mert tehetséges utódja, Drapál 37 évesen halt meg a pöstyéni futamon, Mestere 36 évvel élte túl tanítványát.

Kurucz György negyvenévesen visszavonult a motorversenyzéstől., megpróbálkozott az edzősködéssel, és bár nem volt jellemző rá, de gyorsan feladta, mert ahogy monta: Nem láttam a tűzet és az elszántságot a fiatalokban. Ezután már csak gépi megmunkáló vállalkozásában dolgozott és modellrepülőzött. 2021 márciusában, 92 éves korában halt meg.

Kurucz Gyögy emlékére                              Fotó: Boros Jenő

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....