Rába

Múltból a jövőbe - egyedülálló bemutatóközpont a Rábánál

2014.11.07.

A nagy múltú győri Rába gyár, pontos nevén a Rába Járműipari Holding Nyrt. néhány éve, fennállásának 115. évfordulóján önálló kutatás-fejlesztési bázist, Technológiai Centrumot adott át. A Technológia Centrumhoz egy látogatható bemutató központ is társul mely bepillantást enged a társaság jelenlegi termékfejlesztéseibe is és ahol a ma már 118 év kiemelkedő műszaki alkotásait is megtekinthetőek, ahol felsorakoznak a Rába által tervezett és készített emblematikus járművek, főegységek. A Technológiai Centrum előzetes bejelentkezéssel megtekinthető.

A Rába gyár hajdani központi telephelyén – ahol ma bevásárlóközpont van – volt gyártörténeti múzeum. Szép volt, jó volt önmagában is. Ha nem is volt nyitott közgyűjtemény, de bejelentéssel látogatható volt. Komoly attrakciója lehetett volna Győr városának, ha nem szüntetik meg. Győr rendkívül gazdag ipartörténeti múltját bemutató múzeum-együttes alapja lehetett volna. A Rába Technológia Centrumának részét képező, a múltból a jelenbe vezető technikai bemutató létrehozásáért (a gyár ezt nem nevezi múzeumnak és így valóban nem is az – kevesebb is, több is) elismerés és köszönet illeti meg a Rába vezetőit. Méltó környezetet teremtve megőrizték és kiállították a gyár történetének ma már legendásnak mondható gyártmányait, tablók segítségével végigvezetnek bennünket a 118 év rendkívül eseménydús, gazdag történelmén és elvisznek a mai legkorszerűbb gyártmányokig.

„A Rába évszázados útját a hazai járműiparban számos kiemelkedő műszaki eredmény, szellemi alkotás fémjelzi. 115 éves hagyomány, mérnöki tapasztalat és technológiai tudásbázis erejével, vállalatunk készen áll arra, hogy hatékony válaszokat adjon a XXI. század kihívásaira és új megoldásokat dolgozzon ki a globális járműipar számára. A piaci siker és pozíciószerzés egyik kulcsa ez az innovációs képesség, melyet stratégiánk egyik sarokkövének tekintünk – emelte ki a megnyitón Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója.

A közel 1400 négyzetméteres kiállítótér áttekintést ad a társaság évszázados történetéről, felsorakoztatja a Rába emblematikus gyártmányait a XX. század elejétől egészen napjainkig. A gyűjteményben olyan kuriózumok is megtalálhatóak, mint a cég legelső gyártmánya 1897-ből, az ETO sportolóit szállító „röhögő lavórnak” is becézett autóbusz a harmincas évekből, vagy a II. világháború legsikeresebb terepjárója, a Rába Botond egyetlen megmaradt példánya. A gazdagon illusztrált cégtörténeti anyagon keresztül a hazai járműipar fejődését, a győri ipartörténet fontos fejezeteit követhetik nyomon a látogatók, továbbá megismerhetik azokat a termékeket, melyekkel a Rába a globális járműipar vezető vállalatait látja el napjainkban.

A Rábát 1896-ban a Lederer testvérek alapították eredetileg vagonok gyártására. A vagonrendelések törzskönyve már az első gyártmányról tanúskodik. (A Galíciai-Kárpát Petróleum Rt. megrendelésére készülő 15 tonnás petróleumszállító tartálykocsi az épület előtt megtekinthető.)

Az első nemzetközi sikereket a vasúti kocsik hozták meg a vállalatnak. Már az 1900-as párizsi világkiállításon is bemutatkozott termékeivel a gyár és még ebben az évben megbízást kapott a londoni metró szerelvényeinek elkészítésére.

A századfordulót követő években komoly átalakulás vette kezdetét a hazai járműiparban, gyors fejlődésnek indult a közúti közlekedés és Magyarországon is megkezdődtek a közúti jármű-készítő kísérletek. A 1904-ben a vállalat az elsők között alkotta meg saját motoros jármű koncepcióját, egy gőzmotor hajtású automobilt.

1905-ben egy világújdonság jelent meg a Bécsi Autókiállításon. A világ első mechanikus négykerékhajtású és négykerékkormányzású közúti járművét a gyár szakemberei készítették el, melybe már benzinmotor épült.

A vállalat ekkor a Csonka-féle postaautók gyártásba is bekapcsolódott, az önjáró alvázak Csonka János személyes irányítása mellett készültek Győrött.

A Rába védjegy 1913-ban született meg, amikor az első, már sorozatban készülő gyártmányoknak keresett márkanevet a vállalat. Ekkor kezdődött a V típusú teherautók, később a Rába Grand, Alpha személyautók gyártása. Hamarosan azonban kitört az első világháború.

A Grand autók a háború idején katonai ütegparancsnoki és sebesültszállító karosszériával készültek, V típusból 1918-ig csaknem 300 darabot vásárolt a hadsereg. Grand típusból különleges, luxus kivitelű autó IV. Károly királynak is készült. A típus, és ezzel a személyautók gyártása 1925-ben befejeződött.

Korszerű, megbízható haszongépjárművekre azonban egyre nagyobb igény mutatkozott, ezt jelezte 1927-ben a Fővárosi Autóbuszüzem megszervezése is. Az új típusú igényekre válaszul a Rába modern szerkezetű teherautó és autóbusz családdal lépett piacra, a Krupp és az Austro-Fiat céggel együttműködésben. AF típusból készült egy speciális terepjáró képességű változat is.

Az 1924-ben megszületett Rába Mindenes kistraktor. Gyártását és értékesítését csak az 1930-as években tudták megkezdeni. A 20-25 lóerős Rába Mindenes traktor már négyfokozatú sebességváltóval rendelkezett. Gumikerekei és megnövelt sebessége révén alkalmas volt vontatásra is.

1936 - a RÁBA-AFI alapján megjelennek a RÁBA Super 2,5 tonnás, majd a Speciális 3,5 tonnás, 5 fokozatú, (gyorsító menetes) sebességváltós tehergépkocsik és autóbuszok, első ízben alkalmazva hegesztett acélszerkezetet a faváz helyett. A korszak legsikeresebb jármucsaládjából 1951-ig mintegy 2500 készült.

Új hír: A Volvo Group Governmental Sales (VGGS) tűzoltó járművek összeszerelését célzó megállapodást írt alá a Rábával. A megállapodás három éves időtartamra tűzoltó gépjárművek összeszerelését célozza a magyar cég győri telephelyén. A megállapodás egy SKD (Semi Knocked Down) alapú beszállítói- és összeszerelési együttműködés, melynek értelmében az RTD a négy ajtós, 6 illetve 7 üléses járműfülkét és a MIDLUM alváz komponenseit szállítja a Rábának. Az olyan fő járműegységek, mint a futóművek és felfüggesztések a Rába saját gyártásában, míg a gépjárműfecskendő (tartály és szivattyú) egy hazai felépítményező cég által helyi hozzáadott értékként kerül beépítésre. A jelentős hazai hozzáadott értékkel rendelkező gépjárművek RÁBA márkanév alatt kerülnek majd forgalomba. 

A katonai fejlesztések tapasztalatait alapul véve a 30-as évek derekára fejlesztették ki Győrben a korszak legsikeresebb járműcsaládját, a Rába Super és a Rába Special típusokat. A típuscsalád sikeres konstrukciónak bizonyult, 1951-ig mintegy 2500 darab készült a járművekből. A 30-as évektől a hazai szakembereket is foglalkoztatni kezdte a dízelmotorok gyártásának gondolata, a gyár ezért felvette a kapcsolatot az MAN céggel és dízelmotorok gyártásába kezdett. A négyhengeres és hathengeres diesel motorokat a Rába Super D és a Rába Speciál D típusokba illetve a budapesti 50 személyes „trambuszokba” építették.

1925 - a Praha gyárral kötött licenc szerződés alapján kezdődött meg az "L" típusú, 3 tonnás gyors teherautó, illetve 24-30 személyes autóbuszok gyártása. Motorjuk és sok szerkezeti elemük azonos volt a Grandéval.

Az évtized második felétől egyre inkább előtérbe került a háborús készülődés. A korszak kétségkívül leghíresebb fejlesztése a Rába Botond Winkler Dezső tervei alapján 1938-ra készült el. A rendkívüli terepjáró képességéről ismert Rába Botond sokak szerint a háború legjobb terepjárója volt.

1939 - a „Győri Program”: Darányi győri beszédével 1 milliárd pengős honvédelmi felkészülési programot jelent be. Megszületik a Botond a sikeres RÁBA AFI bázisán Winkler Dezső irányításával. Gyártását hat magyar gyár kooperációjában győri irányítással szervezik meg. 1939 július 1–én leszállítják az első 150 db Botond terepjáró gépkocsit. A teljes mennyiséget, 1402 db-ot 1940. június 30-ig leszállították. 

A II. világháború idején repülőgépgyártás is folyt Győrben, magyar konstrukciójú Sólyom felderítőgépek mellett Messerschmitt vadászrepülőgépek és vadászbombázók kerültek ki a győri hangárokból.

Érdekességként megemlíthető, hogy a Rába a Turán harckocsi gyártásában is részt vett. A harckocsi gyártási munkálatai és anyagszükséglete közel hét teherkocsiéval egyezett meg.

1944-ben a gyárat több bombatámadás is érte, 1946-ban államosították, 1949-ben pedig megszüntették az önálló járműgyártást Győrben.

A háborút követő években a híd és vasszerkezeti üzem fontos szerepet kapott a hazai közlekedés helyreállításában. Győri segítséggel épült újjá például az Árpád híd vagy a győri Kis-Duna híd.1951-ben a Rába hídüzeme készítette el az ország első, Európa második alumínium hídját, szegecselt kivitelben Szabadszálláson.

Ekkor új termékek is megjelentek a gyártmánypalettán, például kikötői, ipari és portáldaruk, de különleges vasszerkezetek gyártására is vállalkozott a cég, ilyen volt például az első hazai gömbtartály.

Az 1960-as években a vállalat páncélozott harcjárművekkel (PSZH és a FUG) tért vissza a járműgyártáshoz.

A 60-as évek elején a Rába csatlakozott a közúti jármű programhoz és elsősorban nagy teherbírású futóművek és az MAN licenc alapján készülő nagyteljesítményű dízelmotorok gyártására fókuszált.

Ekkor nagyberuházások kezdődtek. 1967-ben a nagysorozatú futóműgyártás beindításához új üzemcsarnok épül,1969-ben átadják a motorgyárat.

Még ebben az évben a Budapesti Nemzetközi Vásáron megjelennek a Rába teherautók. 1974-ben bemutatják a Rába Steiger erőgépeket. Nem sokkal később pedig megjelennek a Rába futóművek az amerikai piacon.

A kapacitások folyamatos, gyorsütemű bővítésének köszönhetően 1980-ra a Rába az ország egyik legjelentősebb ipari vállalatává fejlődött, a magyar vállalatok rangsorában ekkor termelési értékben a harmadik, létszám tekintetében a második helyen állt. 7 vidéki városban épített ki készre szerelő és alkatrészgyártó bázisokat.

Az 1989-es esztendő a vállalat életében is jelentős változásokat hozott. A kilencvenes évek elején a piaci kapcsolatainak jelentős hányadát elveszítő állami vállalat komoly kihívásokkal szembesül: újjá kellett szerveznie termékszerkezetét, piaci kapcsolatrendszerét, beszállítói hálózatát, erőforrásait. 1992-ben a Rába ismét részvénytársasággá alakult.

2012 első félévében ismét dinamikus bővülés jellemezte a Rábát: a társaság 16,8 százalékkal növelte árbevételét az előző év hasonló időszakához képest, amely így elérte a 21,2 milliárd forintot. A futómű üzletág kiugró teljesítménye a csoporteredmények növekedésének is lendületet adott.

Napjainkban

A Rába Jármű Kft.. ez év nyarán 28 darab, a legkorszerűbb járműtechnológiát képviselő dízel-elektromos hibrid autóbusz szállításáról írt alá megállapodást A most megrendelt buszflotta Budapesten fog közlekedni, így a legnagyobb európai városokban már bizonyított, fenntartható, csökkentett zajterhelésű, tisztább és zöldebb technológia jelenik meg a magyar főváros útjain is. Az új, alacsonypadlós, légkondicionált, legkorszerűbb Euro6 motorral felszerelt Volvo 7900-as Hybrid típusú autóbuszok jövő év elején állnak forgalomba a belvárosi vonalakon.

Mindez komoly előrelépés a hazai közösségi közlekedés és a Rába-Volvo együttműködés szempontjából egyaránt. A Volvo az Euro VI-os dízelmotor fejlesztésen túlmutató megoldást dolgozott ki. Párhuzamos hibrid technológiájával alig néhány év alatt globális piacvezető pozíciót szerzett a hibrid buszok szegmensében. Egyedülálló konstrukciós megoldásokat ötvöző járművei a városi közösség, az utazóközönség és az üzemeltetők számára is egyértelmű előnyöket kínálnak. A buszokat magas megbízhatóság és élettartam, megnövelt befogadóképesség jellemzi, és akár 39%-kal alacsonyabb üzemanyag felhasználást, 40-50%-kal kevesebb károsanyag kibocsátást, valamint csendes, elektromotoros indulást tesznek lehetővé. A fejlesztések során a dízel erőforrást egy komplett elektromos hajtóművel építették egybe. Ennek köszönhetően a jármű kiválóan tud alkalmazkodni a városi közlekedés folyamatosan változó körülményeihez. A forgalmi viszonyoknak megfelelően az autóbuszok tisztán elektromos hajtással, vagy a legszigorúbb kibocsátási normáknak is megfelelő Euro VI dízelmotorral is képesek működni, sőt, ezek a hajtások egyszerre is működnek, ha a körülmények úgy kívánják. 

A Rába a 2014. I. félévét 13,3 százalékos növekedés mellett, 26,9 milliárd forintos konszolidált, csoportszintű árbevétellel zárta. Az értékesítési mutatók emelkedéséhez az Alkatrész és a Jármű üzletág markáns, 22, illetve 330 százalékos forgalombővüléssel járult hozzá. A Rába Csoport EBITDA szintű eredménye meghaladta a 2 milliárd forintot, és a tavalyi kiváló készpénztermelés folytatásaként a Rába az idei év első félévében 1,6 milliárd forint cash-flow-t termelt.

 

Dr. Nagyszokolyai Iván

az Autótechnika főszerkesztője

(Az Autótechnika folyóiratban a témához kapcsolódó szakmai cikkek jelent meg, ezek a lap előfizetőinek visszamenőleg is olvashatóak a http://autotechnika.hu oldalon. További információt is itt találhatnak.)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..