tiszta energia

(Mű)Trágyázott járműveké a jövő

2023.10.19.

Meghökkentő ötlet, de működhet. 

A kereskedelmi célú közlekedés a mai globális CO2-kibocsátás 9%-áért felelős. Az ennek csökkentését célzó vállalkozások sorába nemrégiben bekapcsolódott egy amerikai és norvégiai székhellyel rendelkező startup cég is, amelynek vezetői egy különleges elképzeléssel rukkoltak elő.

Az Amogy lehetővé kívánja tenni, hogy a közlekedési ágazat 2050-re teljesen szén-dioxid-mentessé váljon. Olyan technológiát fejlesztenek, amely a műtrágyaipar egyik alapanyagára épít. Ez az ammónia, az ebben rejlő lehetőségeket kutatják. 

Eddig az ammóniából energiát előállító rendszerüket sikerrel mutatták be egy 5 kW-os drónban, egy 100 kW-os traktorban és egy 300 kW-os nyerges vontatóban. Csapatuk jelenleg egy 1 MW-os vontatóhajót, az NH3 Kraken-t szereli fel, amely a világ első ammóniával működő hajója lesz.

Az ammónia egyik legérdekesebb tulajdonsága az energiasűrűség, ami azt jelenti, hogy viszonylag kis térben sok energiát képes tárolni. A folyékony ammónia körülbelül háromszor több energiát képes szállítani, mint a sűrített hidrogén, amely manapság az egyik legfontosabb tiszta üzemanyag.

Ez az új energiarendszer lehetővé teszi a közlekedési és energiatermelő iparágak szén-dioxid-mentesítését, ahol a meglévő és feltörekvő technológiák kritikus korlátokkal rendelkeznek alacsony energiasűrűségük és az egyéb alternatív üzemanyagok tárolásának és szállításának nehézségei miatt.

Most ennek a cégnek az egyetlen problémája az ammónia előállítása fosszilis tüzelőanyagok használata nélkül. Ellenkező esetben ismét a környezetre gyakorolt hatásnál tartunk. 

Forrás: amogy.co

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....
2026.06.11
A részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos)....
2026.06.11
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai....
2026.06.11
A háromszoros túraautó világbajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását....