e-learning

Nagy kategóriákban is elérhetőek az e-learning KRESZ képzések

2014.08.08.

B+E, C, C+E és D kategóriában is szerezhető már jogosítvány az internetes tanfolyamokon.

 Az online generációt megszólító, két évvel ezelőtt indult modern elméleti oktatási rendszer eddig csak személygépkocsira és a különböző motorkerékpár kategóriákra szóló jogosítvány megszerzésére készítette fel a tanulókat, illetve a GKI képzésben (autóbusz- és tehergépkocsi vezetők alap- és továbbképző szaktanfolyamai) volt elérhető. Az eddigi tapasztalok és kedvező visszajelzések alapján az idén további járműkategóriák (tehergépkocsi, autóbusz és nehéz pótkocsis szerelvények) kerülnek az e-learning alapú KRESZ képzés fókuszába.

Dr. Szőcs Károly az E-Educatio Információtechnológia Zrt. vezérigazgatója

„Az eltelt két év alatt a tanulók tízezres nagyságrendben jelentkeztek a szerződött autósiskolákon keresztül az e-learning képzésre. Elmondhatjuk, hogy mára sikerült a teljes adminisztrációt is magába foglaló komplex, korszerű és rugalmas képzési rendszert kialakítanunk” – mondta el Dr. Szőcs Károly, a programot kidolgozó E-Educatio Információtechnológia Zrt. vezérigazgatója. „Most pedig elérkezett az idő: elindítottuk a nagy kategóriás képzéseinket is, melyeknek célközönsége kizárólag olyan felnőttekből áll, akik már rendelkeznek jogosítvánnyal és főként hivatásszerűen vezetnek. Ehhez alkalmazkodva kell pontosan, hatékonyan és gyorsan átadnunk számukra valamennyi, az adott kategóriára vonatkozó ismeretet – ideértve a közlekedési szabályokat, a vezetéstechnikai sajátosságokat, a munka- és tűzvédelmi, valamint szállítási ismereteket is.” – jelentette ki Dr. Szőcs Károly.

Dr. Gottlieb Adrián az NKH Képzési és Vizsgáztatási Főosztályának vezetője

Egy közelmúltban tartott konferencián Dr. Gottlieb Adrián, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Képzési és Vizsgáztatási Főosztályának vezetője elmondta, hogy már nem csak az oktatásban, hanem az egész vizsgáztatási és ügyintézési rendszerben is eljött a papíralapú rendszerek leváltásának ideje. A főosztályvezető kitért az e-learning képzések egyre növekvő népszerűségére is: „A számok azt mutatják, hogy nagyon jó úton haladunk. Újra növekszik a járművezető képzésben részt vevők száma. Az év első felében a tavalyi esetszámokat lényegesen felülmúlták az autósiskolák és a vizsgázók. Azt gondoljuk, hogy ehhez nagyban hozzájárul az új oktatási módszer is, a rugalmas időbeosztás „varázsa”, amely mostantól a nagy kategóriák képzésében is elérhető lesz"

A B+E, C, C+E és D kategóriák, valamint a C1, D1 és C1+E alkategóriák internetes KRESZ- képzéseit az E-Educatio Zrt. szerződött, a kategóriák képzésére engedéllyel rendelkező partnereinél lehet elérni.

Forrás: Just Creative

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.02
Az idei Tokiói Autószalon egyik legmeglepőbb és legtöbb figyelmet érdemlő autója egy második....
2026.02.02
A Mazda örömmel jelenti be, hogy a Mazda6e bekerült az öt döntős közé a rangos 2026 World Car....
2026.02.02
A Toyota tavaly továbbra is a világ legnagyobb autógyártója maradt, itthon pedig ugyancsak....
2026.02.02
A Trans-Sped a hosszú távú stratégiai céljainak támogatása és a működési hatékonyság érdekében....
2026.02.02
Nézze meg a videót! ..
2026.02.02
Az érintett gazdasági szereplők és szakmai szervezetek részéről kiemelkedő nemzetközi és hazai....
2026.02.02
A téli közlekedés veszélyei nem kizárólag a hóhoz és a jéghez köthetőek. Bár az elmúlt időszakban a....
2026.02.02
Mindig szerettem a GTI-t, vonzott egyszerűsége, finomsága, okossága és érzékenysége. Az Év Magyar....
2026.02.02
Az Európai Parlament új szabályokat fogadott el, amelyek jelentősen befolyásolhatják az európai....
2026.02.02
Érdekes elemzés látott napvilágot az Egyesült Államokban, amely bizonyítja, hogy egy-egy iparágat....