Lamborghibi Urus

Nagy sebességnél leválhat a Lamborghini Urus motorháztetője, de tesznek róla

2024.07.26.

Egy Lamborghiniről ez a hír szokatlan és nehezen hihető, mégis igaz. 

A nyugati szaksajtó szerint nagyobb sebességnél – kb. 150 km/óra felett – annyi levegő préselődik össze a motorháztető alatt, hogy próbára teszi a reteszelő szerkezet szegecseit.  Ilyen helyzetben, ha az autó erősebben megrázkódik – mondjuk, ha kátyúra megy -, a szegecsek ellazulnak, esetleg kiszakadhatnak a fészkükből, s a motorháztető a szélvédőnek csapódik. Vagy akár le is válhat a pántokról, ami már komoly veszélyt jelenthet nemcsak az autókban tartózkodókra nézve, hanem azokra is, akik az jármű mögött haladnak.

A probléma egyes Urus modellekben jelentkezett, és komoly aggodalmat váltott ki a Lamborghini tulajdonosok és rajongók körében, mivel a biztonságnak mindig elsőbbséget kell élveznie az autók gyártása során, pláne ha Lamborghiniről van szó.

A Lamborghini gyorsan reagált a problémára, és visszahívási kampányt hirdetett, amely 2133 járművet érint a 2023-2024-es Urus Performante és Urus S sorozatból. A gyártó úgy becsüli, hogy csak a visszahívott autók két százalékát érintheti a hiba. Európában csupán két garanciás igény érkezett a vállalathoz a szóban forgó problémával összefüggésben. A vállalat már elkezdte a robusztusabb reteszelők gyártását, a cserekampány valamikor a nyár közepén kezdődik.

A Lamborghini Urus az olasz autógyártó zászlóshajója, amely igazi slágerré vált a gyors vezetés és fényűző járművek szerelmesei körében. Bár a motorháztetővel kapcsolatos probléma igen sajnálatos a luxusterméket előállító gyártó számára, a visszahívással megelőzhetők az esetleges baleseteket. A cég gyors reagálása ebben a helyzetben nagyon fontos lépés a közlekedésbiztonság szempontjából.

Ide tartozik, hogy a Lamborghini április közepén mutatta be az Urus SE SUV hibrid változatát, amely nyolcliteres ikerturbós V8-as motorral és a sebességváltóba integrált állandómágneses szinkron villanymotorral van felszerelve. A jármű összeteljesítménye 800 lóerő, forgatónyomatéka pedig 950 Nm. Az autó nyolcfokozatú automata sebességváltót kapott, amely mind a négy kerék között osztja el az erőt. A modellt 25,9 kW/h kapacitású lítium-ion akkumulátor is hajtja, tisztán elektromos üzemmódban több mint 60 kilométert tesz meg, végsebessége pedig elektromos hajtással 135 km/óra. Az új Urus 3,4 másodperc alatt gyorsul fel százra, végsebessége pedig 312 km/h.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.24
Lezárult az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) kutatás-fejlesztési programja, amely....
2026.02.24
Beindítás után jóvá kell hagynunk egy leokézással, hogy a kínai autók továbbítják a vezetés adatait....
2026.02.24
A Tokiói Autószalonon állították ki a kis prémium-szabadidőautó driftelésre átépített, alaposan....
2026.02.24
A Peugeot mostantól nyolc év vagy 200 ezer kilométer gyártói garanciával kínálja személyautóit....
2026.02.24
„A hirtelen mozdulatok nagy tempónál nem korrigálnak – csak bajt okoznak. A pánik a legrosszabb....
2026.02.24
Az olasz cég még örömtelibbé, még karakteresebbé, még színesebbé teszi legikonikusabb elektromos....
2026.02.24
Közel ezer gyorshajtót mértek be egyetlen hét alatt a rendőrök Bács-Kiskun megyében. ..
2026.02.24
A Wizz Air a héten szerda éjjel és csütörtök reggel között átmenetileg szünetelteti a foglalási és....
2026.02.24
Nulláról újragondolva született meg a Volkswagen T-Roc második generációja. Izgalmas a formavilága....
2026.02.24
Füstölni, majd égni kezdett egy személygépkocsi motortere az M3-as autópályán, de szerencsére....