Automotive Hungary

Nagy siker volt az Automotive Hungary szakkiállítás

2018.10.20.

Jelentős szakmai és látogatói érdeklődés kísérte a 6. Automotive Hungary Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítást és az egyidejűleg megrendezett 27. Autótechnika-Autodiga Nemzetközi járműfenntartó-ipari szakvásárt a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban - közölte a kiállításszervező a zárást követően az MTI-vel.

A kiállításra szervezett szakmai konferenciák telt házzal zajlottak, a háromnapos rendezvényen 15 országból, 255 kiállító vett részt, ami 2017-hez képest 16 százalékos emelkedés. A fokozott érdeklődés a látogatószámon is megmutatkozott, a szervezők erről annyit közöltek, hogy átlagosan napi 20 százalékkal többen keresték fel a rendezvényt, mint korábban. 

A bruttó 20 ezer négyzetméteren jelen volt a négy magyarországi autógyár - az Audi Hungaria, a Mercedes-Benz, az Opel Magyarország és a Magyar Suzuki -, valamint számos beszállító, az iparághoz kapcsolódó szolgáltató, állami szervezet és a szakmát képviselő szövetség is.

A rendezvény keretében tartották meg a mérnökhallgatóknak ötödik alkalommal meghirdetett TechTogether versenyét, amelyet az idén a BME Formula Racing Team csapata nyert meg 8 egyetem 15 csapata közül. 

A verseny célja - az ismeretek felmérésen túl - szorosabb kapcsolatot teremteni a műszaki felsőoktatásban tanulók és a járműipari cégek között. A kiállító járműépítő csapatok ezzel is népszerűsítik a műszaki pályát a középiskolás fiatalok számára - jegyezte meg közleményében a Hungexpo.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....
2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....