alternatív-hajtású járművek

Nagymenők: szenzációs magyar alternatív járművek Kocson

2015.07.12.

Óriási sikert aratott a 17. Kocsitoló Fesztivál keretében először meghirdetett Nagymenők verseny, amelyre a résztvevők saját maguk építette járművekkel nevezhettek. A kreativitásnak csupán a versenykiírás szabott határt, amely kizárta a belső égésű motor és az akkumulátor használatát. Minden más alternatív meghajtás megvalósítását a résztvevőkre bízta a versenyt támogató Autós Nagykoalíció.

Vasárnap délelőtt tíz órakor az iskola előtti téren mutatták be a résztvevőket és a zsűrit, amelynek elnöke Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke. Tagjai: Nagyszokolyai Iván professzor, BME, Bús Edina, többszörös Lotus Ladies Cup győztes autóversenyző, Kiss Norbert Európa-bajnok kamionversenyző, Spindler Tibor, az Autószerelők Országos Egyesületének elnöke, Vadász László helyi fuvaros és a Császár Kft. képviselője.

A zsűri tagjai a megnyitón

A versenyben a zsűri a kreativitást díjazza, vagyis nem az győz, aki a legrövidebb idő alatt ér célba. A győztes jutalma 150 ezer forint, a második 100 ezret kap, a harmadik 50 ezer forintban részesül. Ezen kívűl értékes díjak várnak az indulókra. Az eredményhirdetésről is tudósítunk.

Összesen 12 csapat indult a Nagymenő kreativitási versenyében. Íme a csapatok.

1.     Fakír, Budapest, meghajtás: elektromos, csapatvezető Márkos Szilárd

2.     Safety Kart, Budapest, meghajtás elektromos, csapatvezető Mászáros Ábris

3.     Kocsi Tűzoltók, Kocs, meghajtás: szél/kézi, csapatvezető: Kósa Tamás

4.     LezsAir Team, Budapest, meghajtás: sűrített levegő, csapatvezető: Dunavölgyi Dávid

5.     OECO, Budapest, meghajtás hibrid, csapatvezető: Kerekes Attila

6.     Ma-Lac.co, Kocs, meghajtás: elektromos/solar, csapatvezető: Erdők László

7.     The Real Kids, Tatabánya, meghajtás: pedál/lánc, csapatvezető: Hegyi Nándor

8.     Frédi és Béni, Tata, meghajtás: emberi erő, csapatvezető: Nyitrai Ákos

9.     BME Műszakik, Budapest, meghajtás: sűrített levegő, csapatvezető: Ihász Dániel

10.   Műszakik Senior, Budapest, meghajtás: sűrített levegő, csapatvezető: Kovács Dorina

11.   Mai kor Frédi-Béniei, Kocs, meghajtás: lábbal, csapatvezető: Geng Tamás, Juhász Márton

12. Méherőmű, Komárom, meghajtás: méh vagy láb, csapatvezető: Cziglina Balázs és Jordán Antal

Sokan voltak kíváncsiak a versenyre.

A Kocsitoló Fesztivál idejére példamutató módon sajtóközpontot hozott létre a szervező a Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér épületében, ahol nyugodt feltételek mellett tudósíthatunk a rendezvényrő. A sajótközpontban Móri Csilla Dóra kiválóan módon segítetette az újságírók munkáját, köszönet érte e tudósítás keretein belül.

Móri Csilla Dóra

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....
2026.06.12
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2026. június 12-én 4 óra 30 perc körül egy....
2026.06.12
Mérföldkőhöz érkezett a motorfejlesztőből autóépítővé vált SZEngine Team: bemutatták első....
2026.06.12
Burgenlandban 2026-ban is folytatódott az alternatív hajtásrendszerekkel felszerelt autók iránti....
2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....