abroncsgyártás

Nagyváradon épít gumiabroncsgyárat a finn Nokian Tyres

2022.11.01.

Nagyváradon épít 650 millió eurós beruházással gumiabroncsgyárat a finn Nokian Tyres, amely az ukrajnai háború miatt júniusban oroszországi üzemei bezárásáról döntött - közölte a román Economiedia.ro gazdasági portál kedden.

Az építkezést 2023 elején kezdik meg, a termelés 2024 második felében indul. A nagyváradi üzemben évi 6 millió gumiabroncs készül majd, elsősorban személygépkocsik és hobbiterepjárók (SUV) számára. A közép-európai piacot célba vevő üzem mintegy 500 alkalmazottnak adhat munkát.

    

Illusztárció: Nokian Tyres

A cég negyven lehetséges helyszín közül a képzett munkaerő jelenlétét, a logisztikai előnyöket, az ügyfelek közelségét és a stabil üzleti környezetet figyelembe véve választotta Nagyváradot - idézte Adrian Kaczmarczyk ellátási alelnököt a román gazdasági portál.

A Finnországban és az Amerikai Egyesült Államokban is üzemekkel rendelkező cég tájékoztatása szerint a nagyváradi lesz az első karbonsemleges üzemük. Eddig Oroszországban gyártották személygépkocsi-abroncsaik 80 százalékát, miközben Oroszország és Ázsia az értékesítési piacuk 20 százalékát tette ki.

Szeptemberben Nicolae Ciuca román miniszterelnök Bukarestben fogadta a Nokian Tyres küldöttségét, bemutatva nekik a nagy beruházók által igénybe vehető állami támogatásokat. Ciuca kifejezte Románia nyitottságát azokkal az igényekkel szemben, amelyeket azok a beruházók támasztanak, amelyek az Ukrajna elleni orosz agresszió következtében helyezik át üzemeiket - írta a román gazdasági portál.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.20
Ha azt mondjuk: amerikai autók az 1950-es években mindenkinek hátsó „szárnyakkal” ellátott....
2026.05.20
A következő hetekben megkezdődik a megújult, tisztán elektromos hajtású Cupra Tavascan....
2026.05.20
A Toyota Hilux neve hosszú évtizedek óta egyet jelent a megbízhatósággal és a szinte....
2026.05.20
Minden érintett sportvezető nagy fantáziát lát Nagy Roland gokartversenyzőben, aki az elmúlt....
2026.05.20
A vállalat új ellátási lánc-szolgáltatása hatással lehet az alkatrész-logisztikára és az....
2026.05.20
Tisztában van vele a Toyota, hogy egy új technológia piaci meghonosításához minden lehetséges....
2026.05.20
Mark Rushbrook jelezte, a gyártó támogatja a V8-as motorok visszatérését és az elektromos elemek....
2026.05.20
Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a....
2026.05.20
Négy napra Budapest lett az európai közlekedéskutatás és mobilitási innováció egyik központja:....
2026.05.20
Az M0-s autóút déli szektorán, Halásztelek térségében, a 17-es km-nél hat személyautó ütközött....