World Solar Challenge

Napelemes autók versenyeznek Ausztráliában

2017.10.08.

Napenergia-meghajtású autók versenye kezdődött vasárnap Ausztráliában: a járművek 3000 kilométert tesznek meg az ötödik kontinens sivatagos belsején át.

Az 1987-ben alapított, legutóbb 2015-ben megrendezett World Solar Challenge nevű verseny mezőnye az Északi terület székhelyén, Darwinban startolt, és embert próbáló futam után a dél-ausztráliai Adelaide-ben ér majd célba.

A holland Nuon csapat szeretné megőrizni bajnoki címét, de meglepetésre a belga, 41 autóval induló Punch Powertrain került az élre a szombati edzés után.

A napelemmel hajtott kísérleti autók többségét egyetemek, illetve magáncégek fejlesztették ki. A verseny célja a napenergia és általában a megújuló energiaforrások népszerűsítése. A versenyzők olyan prototípusokat vezetnek, amelyek utasok szállítására is alkalmas napelemes autók tervezéséhez szolgálhatnak majd modellül.

A Google technológiai óriáscég társalapítója, Larry Page és a Tesla villanyautókat gyártó vállalat társalapítója, J.B. Straubel is részt vett korábbi versenyeken, és elmondták, hogyan befolyásolta a tapasztalat a karrierjüket.

Két évvel ezelőtt a Nuon nyerte meg a versenyt 33,03 órás idővel, megelőzve a tokiói Tokai Egyetemet, a 2009-es és a 2011-es futam győztesét. Japán, amely 2015-ben a 16. helyen végzett, idén 38 autóval versenyez.

A 19 csapat között most amerikai, ausztráliai, malajziai, indiai, dél-afrikai és hongkongi is van. "A kihívás célja természetesen nem csak az, hogy gyorsan hajtsuk, illetve nem is az, hogy olyan technológiákat dolgozzunk ki, amelyek soha nem jutnak el a nagyközönséghez" - mondta Chris Selwood, a rendezvény igazgatója. "Alapítónk, Hans Tholstrup, valamint a jelenlegi és az egykori versenyzők eltökéltek, hogy tartós energiaellátású napelemes autókat fejlesszenek ki és valósággá váljon a megújuló energia".

A szabályzat lehetővé teszi kis mennyiségű, főként napenergiából és kinetikus erőből álló energia tárolását. A csapatok reggel nyolc és este öt óra között vezethetnek, éjszakára le kell táborozniuk.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....
2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....
2026.09.21
Az elektromos autók gyártásához nem elég akkumulátort és megfelelő szoftvert fejleszteni:....
2026.09.21
A dolgozók nem akarják az állásukkal megfizetni a német autóipar válságának árát. Országos....
2026.09.21
Az elmúlt évtizedek során felhalmozott rozsdás és az enyészet prédájává vált járművek az....
2026.09.21
Miközben a Ford és a Ram különböző hibrid hajtásokkal próbálja csökkenteni nagy pickupjai....
2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....
2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....
2026.09.21
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne....
2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....