Napelemes autók

Napelemes kísérleti modelleket mutattak be a Ferrari szentélyében

2019.09.25.

A maranellói Ferrari istálló múzeumának területén a napokban láthatta a nagyközönség néhány egyedi, minimális fogyasztású járműmodell prototípusát, melyeket olasz egyetemisták fejlesztettek ki.  

Napenergiával működő autók prototípusait állították ki a napokban a maranellói Ferrari Múzeumban. A konferenciateremben tartott ingyenes kiállítás különlegessége az volt, hogy az egyetemisták által kifejlesztett kísérleti járműveket egy légtérben mutatták be a Ferrari Formula-1-es, együléses gyöngyszemeivel. A kiállítás lehetőséget adott arra, hogy az érdeklődők megismerkedhessenek az Alfredo Ferrariról elnevezett speciális tanintézetben zajló tevékenységgel, fejlesztési projektekkel. A felsőfokú intézményt 1963-ban Enzo Ferrari alapította fia, Alfredo emlékére. „Dino” 1956-ban, 24 éves korában hunyt el. Az intézet azzal a céllal jött létre, hogy magas fokú ismereteket nyújtson a hallgatóknak az autóipari csúcstechnológiákról. 
 
 
Az Alfredo Ferrari Intézet, az ITS Maker műszaki főiskola, valamint a térség más intézményei - például a Bolognai Egyetem, illetve maga a „nagy” Ferrari - közös kezdeményezést indítottak. A műszaki csúcstechnológiák iránt érdeklődő fiatalokból létrehoztak egy fejlesztő csapatot Onda Solare, azaz Naphullám néven. Az ő munkájuk végeredménye volt a Ferrari Múzeumban kiállított néhány különleges modell. 
 
 
Ezek között szerepel az Eva 4. Az a gépjármű, amely októberben részt vesz az immár hagyományos World Solar Challenge verseny idei futamán Ausztráliában. A 3000 kilométeres sivatagi megmérettetésre a világ legalacsonyabb fogyasztású járművei kaptak meghívást. 
 
 
Az Eva 4-et két aprócska elektromos motor hajtja, amelyek a tetőre felszerelt öt négyzetméteres napelemtől kapják a szükséges energiát. A négyüléses járműhöz speciális karosszériát terveztek, amely kiváló aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkezik. Haladás közben a lehető legkisebb légellenállást fejti ki, így nagy hatékonysággal tudja hasznosítani a magába szippantott napenergiát. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....