amerikai Hold-misszió

Magyar műszereket is visz az Orion űrhajó

2022.11.17.

A nemzetközi együttműködés sikere is az Artemis-1 űrrakéta felbocsátása, ami inspiráció a jövő generációi számára - olvasható az amerikai külügyminisztérium közleményében az Artemis holdprogram legénység nélküli első űrhajójának kilövése után. Az eszköz magyar fejlesztésű sugárzásmérőt is szállít - írja az MTI.

A külügyminisztérium közleménye szerint nemzetközi együttműködés erőfeszítései eredményezték a sikeres felbocsátást, annak érdekében, hogy még az évtized végén tartós és széleskőrű emberi jelenlétet alakíthassanak ki a Holdon. A program egyben felkészülés az első emberi Mars-misszióra.

Az Artemis-programon keresztül az Egyesült Államok a történelem legszélesebb és legsokszínűbb nemzetközi űrkutatási koalícióját építi - fogalmazott a közlemény, amely szerint a tudományos és technológiai felfedezéseket ez a globális szövetség az űr mélyebb kutatásának szolgálatába állítja, eredményeit a Föls számára is hasznosíthatóvá teszi, miközben munkahelyeket is teremt.

Az Artemis-1 küldetéséhez magyar kutatók munkája is hozzájárult. A felbocsátott hordozórakéta orrkúpjában, a Hold körüli pályára álló legénység nélküli Orion űrhajón helyet kaptak az ELKH Energiatudományi Kutatóintézetben kifejlesztett dózismérők is. A nemzetközi együttműködésben részt vesz többi között az Európai Űrügynökség (ESA), a német űrkutatási központ (DLR), az izraeli űrügynökség (ISA) és számos ország kutatói.

Az Energiatudományi Kutatóközpont korábbi közleménye a részvételükkel kapcsolatban korábban azt írta, hogy a kozmikus sugárzás detektálásában való négy évtizedes tapasztalatának köszönhetően az EK Űrkutatási Laboratóriuma úgynevezett "passzív", energiaellátást nem igénylő dózismérőkkel foglalkozó csoportját az Artemis-program első komoly lépcsőjének számító küldetésben, az Orion űrhajó Hold körüli repülésében való részvételre hívták meg, amelynek során az űrhajósok helyét sugárzásmérő eszközökkel gazdagon ellátott tesztbábuk, úgynevezett fantomok foglalják el.

Az amerikai űrhivatal (NASA) Artemis-programjának első kilövését a tervek szerint az Orion űrhajó már legénységgel végzett repülése követi, ami ugyanúgy 25 nap lesz, mint a mostani tesztrepülés, aminek költsége 4,1 milliárd dollár (mintegy 1650 milliárd forint).

Az Artemis-1 holdrakéta kilövését idén szeptemberben az utolsó pillanatban többször is elhalasztották a kilövési folyamat közben észlelt műszaki hibák miatt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.08
Taxikat ellenőriztek március végén Budapest belvárosában, az akcióban több súlyos visszaélést is....
2026.04.07
A Leapmotor, miután 2025 végén bemutatta a tisztán elektromos B10 kompakt SUV-t, most tovább bővíti....
2026.04.07
Nem minden autó született arra, hogy sorozatgyártsák. ..
2026.04.07
A rendőrök a Lajta pihenőben vonták ki a forgalomból a Budapest felé haladó szabályszegőt – közölte....
2026.04.07
A CATL ötven százalékos részesedést ért el a kínai akkumulátorgyártó piacon az idei év első....
2026.04.07
A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a....
2026.04.07
Húsz év befektetés, szabványosítás és politikai akarat — mégis alig látható eredmény. A BMW és a....
2026.04.07
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban....
2026.04.07
A Chery Automobile bemutatta a TIGGO7 HEV modellt, amely a „Super Hybrid CSH” technológiájára épül....
2026.04.07
Újabb CAF-villamossal bővült a budapesti járműflotta: utasforgalomba állt a 31. CAF-villamos. A....