Közúti fuvarozás

NAV: az ekáer hatására nőtt a Nagybani Piac legális forgalma

2016.04.02.

Az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) hatására csökkent a Budapesti Nagybani Piac kereskedőinek adóelkerülése: egy év alatt több mint 748 millió forinttal, 3 milliárd forint közelébe nőtt a befizetendő áfa összege, miközben a visszaigényelhető összeg 94 millió forinttal, az egy évvel korábbi kevesebb mint felére csökkent - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.

Az adóhatóság közleményében kifejti, hogy az elmúlt évben végzett több mint kétszáz helyszíni ellenőrzés nyomán nemcsak csökkent a visszaélés a piaci kereskedelemben, hanem sok esetben a raktáron lévő készletek lefoglalásával, a csalárd adózók vagyonának zárolásával sikerült biztosítani a költségvetésnek okozott kár jelentős részének megtérülését.

Az ekáer-vizsgálatok eredményessége azonban nemcsak az azonnali, valós idejű, valamint az utólagos ellenőrzésekben jelenik meg, hanem jól érzékelhető az ellenőrzések megelőző hatása is. Mindez a kereskedők bevallott forgalmi adataiban és a költségvetési bevételekben is nyomon követhető - közölték.

Az ekáernek a zöldség-gyümölcs kereskedelem megtisztulásában látható eredményei vannak, amit maguk a termelők is alátámasztanak - idézi a NAV közleménye a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát. Konkrét jelenségeket is említ a szervezet az ágazat szereplőire hivatkozva: például a tavaly tavaszi import primőráruk (főként a paradicsom) termelői árának jelentős emelkedését, amely a szakemberek szerint az áfacsalás és átcsomagolásos visszaélések visszaszorulásával hozható összefüggésbe.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.08
Vitatott és drága műfaj az elektrifikáció, de hosszabb távon nyereséggel kecsegtet.   ..
2026.04.08
Az AutoWallis igazgatósága azt javasolja a részvényeseknek, hogy a vállalat növekedési....
2026.04.08
Az Automobili Lamborghini egy ironikus és szórakoztató április elsejei tréfát indított el, amely....
2026.04.08
Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar....
2026.04.08
Önjáró töltőrobottal forradalmasítják az elektromos autók otthoni töltését Kínában.  ..
2026.04.08
Újraindult a menetrend szerinti forgalom a Pécs-Pogányi Repülőtérről azzal, hogy megérkezett a....
2026.04.08
Három fiatal férfi halálát okozta az a sofőr, aki az ünnepi hétvégén ittasan ült volán mögé - egy....
2026.04.08
A Honda Motor Europe minap jelentette be az új, Szerviz Által Aktivált Jótállás programjának (SAWA....
2026.04.08
A korai autók karbantartása napi, heti rituáléval járt. Mérföldkőnek tekinthetjük Oscar Zerk....
2026.04.08
A Lexus következetesen építi tovább imázsát. Ennek egyik eszköze, hogy a márka kilép saját iparági....