EKÁER

NAV: több szabálytalanságot feltárt az ekáer

2015.04.11.

– Több szabálytalanságot is feltárt már az éles üzemben működő Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (ekáer) – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint a rendszer már a két hónapos próbaüzemben bizonyította, hogy megfelelő eszköz az áfacsalások visszaszorítására, az emberi fogyasztásra veszélyes élelmiszer-szállítmányok kiszűrésére, valamint a tisztességes gazdálkodók segítésére.

A március 1-je óta éles üzemben működő rendszer jelentős felderítései közé sorolta a hatóság azt az esetet, amely során Hajdú-Bihar megyében egy tehergépjármű – a fuvarokmányok alapján – nagyképernyős LED televíziókat szállított Romániából Horvátországba, azonban több furcsa körülményre derült fény az ekáer ellenőrzéskor. A feladó- és a célországra tekintettel különös volt, hogy a számla összege forintban volt feltüntetve, de gyanús volt az is, hogy az ellenőrzéskor a járműben lévő GPS-en célállomásként Miskolc szerepelt, illetve a jármű utasai nem tudták megmondani, hol lépik át a magyar–horvát határt – írta a NAV. A szállítmányt már az illetékes igazgatóság várta, és azonnali ellenőrzést rendeltek el a gazdálkodónál.


A hatóság egy másik esetként számolt be arról, hogy munkatársaik egy műtrágyaszállítmányt ellenőriztek Tolna megyében, az egyik érintett gazdálkodó esetében pedig a rendszer jelezte, hogy jelentős adóhátralékkal rendelkezik. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a szállítmányt egy másik Tolna megyei címen kell lerakodni, azért a NAV munkatársai a lerakodás helyszínén is végeztek ellenőrzést, ahol fény derült egy több gazdálkodóból álló értékesítési láncolatra. A láncolatban szereplő társaságok nemrég alakultak, magas kockázati tényezővel rendelkeztek, viszont a forgalmuk nagy volt – ismertette a NAV. Jelezte továbbá, hogy az áru átvételét követően valamennyi gazdálkodó esetében ellenőrzés kezdődött.

Címoldali nyitóképünk illusztráció.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
A 64 éves francia menedzser 21 éves megbízatása után véget ért az olasz cégnél, a Renault korábbi....
2026.08.31
Sorozatunk befejező részében érkezik néhány olyan autó, ami a kétezres évek elején még újdonságnak....
2026.08.31
 1976. július 15-én vezették be a kötelező biztonsági öv használatát Ausztriában. Az akkori....
2026.08.31
2026. szeptember 1-től minden márkára kiterjesztik a hosszú garanciát Magyarországon. ..
2026.08.31
1.000 km-es hatótávolság Kecskemétről ..
2026.08.31
Szeptembertől rendelhető a Frontera Start 6.990.000 forintos induló áron 100 lóerős benzinmotorral....
2026.08.31
Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést....
2026.08.31
Drámai balesetet rögzített egy autópálya forgalomfigyelő kamerája. A felvételt az MKIF Zrt. tette....
2026.08.31
Harmadik évébe lépett az FTC női kézilabdacsapata és a Toyota márkakereskedő együttműködése. A 2026....
2026.08.31
A Toyota 23 éves finn versenyzője zsinórban harmadszor győzött. Ezúttal a Paraguay-ralin lett első....