Emirates

Négy Emirates gép is Budapesten szállt le az iráni rakétatámadás miatt

2024.10.02.

Számos járatnak kellett kitérő repülőtéren leszállnia az Iránból Izrael felé indított rakétatámadás következtében kedden, az Emirates Budapest-Dubaj járata Isztambulba ment, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre pedig négy Emirates-gép érkezett, köztük két A380-as.

Kedden este rakétatámadást indított Irán Izrael ellen, amely jelentősen befolyásolja a térség légiforgalmát. - Emiatt több járat is módosította útvonalát, de számos gépnek vissza kellett fordulnia és kitérő repülőtéren leszállnia - írta az AIRportal.hu.

Az izraeli repterek nem fogadnak és nem indítanak járatokat, Irak és Jordánia légterét lezárták, Irán egy része felett szintén légtérkorlátozások léptek életbe.

Az Emirates egy Airbus A380-as (b) és két Boeing 777-es (b2-b3) típusú gépe a Liszt Ferenc-repülőtéren október 1-jén, késő éjjel. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Az Emirates EK 112-es Budapest-Dubaj járata a török-iráni határról fordult vissza, és később Isztambulban szállt le, majd 2 óra 20 perccel később folytatta útját.

A Budapest Airport tájékoztatása szerint a közel-keleti konfliktus miatt három Emirates-járat Törökország felett visszafordult és Budapesten száll le. A gépek Dublinból, Düsseldorfból és Prágából indultak Dubajba, a három gép fedélzetén összesen 1215 utas tartózkodott.

A járatok közül kettőt Boeing 777-300ER, egyet, a düsseldorfit pedig Airbus A380-800-as repülőgép teljesített. Az Emirates Nizza – Dubaj járatát teljesítő Airbus A380-800-as is Budapesten szállt le a korábban tervezett Bécs helyett.

A négy járat este 11 és szerda hajnali 3 óra között, a szükséges üzemanyag felvételét követően folytatta útját Dubajba, a megszokott útvonal helyett Egyiptom és Szaúd-Arábia légterén keresztül kerülve el a konfliktusban érintett légtereket.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.07
Különleges Mikulás ajándékkal köszöntötte a tekintélyes, és népszerű motoros túra magazin, a R....
2025.12.07
Pályafutása első Forma-1-es világbajnoki címét nyerte vasárnap Lando Norris, a McLaren brit....
2025.12.07
A Wizz Air három debreceni járatát is újraindítja a 2026-os nyári menetrendi időszakban, így Tel....
2025.12.07
Az egyik eset Angyalföldön, a másik Szentgotthárdnál történt – közölte az Országos....
2025.12.07
A teherfuvarozást érintő úthasználati díjakról szóló átfogó intézkedéscsomag célja mindenekelőtt a....
2025.12.07
A japán gyártó sportrészlege, a Toyota Gazoo Racing (TGR) elmélyíti a két éve kezdett....
2025.12.07
Csak kevés sofőr van tudatában annak, hogy az autóban hallgatott zene hatással van a vezetésre, és....
2025.12.07
A tervek szerint 2026 januárjában Budapesten, illetve a Ljubljana melletti Trzin-ben megnyíló....
2025.12.07
A II. Kerületi Rendőrkapitányság illetékességi területén tíz helyszínen telepített traffiboxok 2025....
2025.12.07
A kínai Great Wall Motors (GWM) 2029-ben 300 ezer autó előállítását tervezi Európában és a....