csabai kolbászfesztivál

Négy napig mindenki csabai

2016.10.29.

Hégely Sándor fesztiváligazgató még a pénteki fesztiváli megnyitón mondta, az elmúlt években a Csabai Kolbászfesztivál Magyarország egyik legismertebb és legszínvonalasabb rendezvényévé nőtte ki magát. A munka oroszlánrészét a szervezők elvégezték, most már csak a vendégeknek kell jól érezniük magukat, és ez pénteken, valamint a mai nagy gyúráson a 750 csapat részvételével már meg is történt, történik.

– Úgy gondolom, ezen a négy napon mindenki, vendégek és vendéglátók egyaránt csabaiak, és egyetértenek velünk: A csabai Csabán az igazi! — mondta Hégely Sándor.

Hégely Sándor megnyitja a jubileumi Csabai Kolbászfesztivált

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke felidézte, amikor a hungarikumbizottság tagjaként ő maga is döntött a csabai kolbász hungarikummá nyilvánításáról. Megköszönte a csabaiaknak, hogy megőrzik, továbbadják azokat az értékeket, melyeket szüleik, nagyszüleik hagytak rájuk örökségként.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere azt kérte minden korosztálytól, hogy érezzék jól magukat. A kolbászfesztivál idei vendégvárosa Gyula. Dr. Görgényi Ernő polgármester a rendezvény során megvalósuló összefogást méltatta. Hangsúlyozta, egyebek között a közép-békési térség közös munkájának eredménye a rendezvény, mely a partnerség jelképe. Gajda Róbert megyei kormánymegbízott felidézte az első kolbászfesztivált. Mint fogalmazott, az akkor családias, 55 csapat részvételével megvalósuló program folyamatosan fejlődött, mára már a szombati főnapon 750 csapat gyúrja a kolbászt. Závogyán Magdolna, kultúráért felelős helyettes államtitkár a helyiek föld iránti szeretetét emelte ki, míg Vantara Gyula országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, a csabai családok kalendáriumában a kolbászfesztivál napjai piros betűs ünnepként szerepelnek.

Szarvas Péter, a kolbász fővárosának, Békéscsabának a polgármestere a serpenyőben sercegő kolbásszal tette szemléletessé a csabai kolbász titkát

Dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke a hagyományok őrzése, ápolását emelte ki.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....