Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Négycsillagos légikikötő lett a budapesti repülőtér

2023.05.03.

Négycsillagos légikikötő lett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, ezzel Európa legjobb légikikötőivel került egy kategóriába az utazási élmény szempontjából - közölte a Budapest Airport szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Skytrax nemzetközi légiközlekedési kutatási szervezet az idén márciusban háromnapos auditon vizsgálta  a budapesti repülőtér szolgáltatási színvonalát, és a korábbi háromról négycsillagosra emelte a minősítést.

    

Fotó: Budapest Airport

Ebbe a kategóriába került már korábban a londoni Heathrow, az amszterdami Schiphol, illetve a barcelonai és a bécsi légikikötő.     Az elismerés megerősítése annak, hogy az elmúlt négy évben megvalósult százmilliárd forint értékű fejlesztéssorozatot az utazóközönség is nagyra értékeli - írják a közleményben.

Kam Jandu, a Budapest Airport májusban kinevezett vezérigazgatója a közleményben kiemelte: a minőség és a szolgáltatások színvonalának emelése a jövőben is fókuszterület a Budapest Airport számára.

A társaság februári közlése szerint a Liszt Ferenc repülőtéren 2022-ben 12 205 070 utas fordult meg, az utasforgalom így az év végére elérte a 2019-es rekordév 75 százalékát. A tavalyi éves forgalom 164 százalékkal haladta meg a 2021. évit, amely a pandémia második éve volt.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
Több jármű ütközött az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Szárligetnél, a baleset....
2026.09.26
Kétszáz új gyalogos-átkelőhellyel, számos akadálymentes villamosmegállóval és járdával, valamint....
2026.09.26
Az amerikai iskolák környékén a tanév első heteiben reggelente sokkal többen nyomkodták a....
2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....