lopott autó

A négyek bandája: dühöngőnek használták a lopott verdát

2020.09.26.

Még be sem jelentette kocsija eltűnését a tulajdonos, amikor az őt felkereső egyenruhások közölték: megvan a jármű. Kiderült, helyi fiatalok szórakozásból eltolták, majd szétverték - írja a police.hu.

Az autó tulajdonosa 2020. szeptember 21-én este vette észre, hogy a forgalomból kivont, de működőképes járgánya eltűnt az általános iskola parkolójából, ahol előzőleg hagyta. Azt hitte, a hatóságok elszállíttatták, ezért nem tett bejelentést a rendőrségen. A rendőrök 2020. szeptember 23-án kopogtattak nála és közölték, megtalálták az autóját. A látvány sokkoló volt, a kocsi legkevésbé sem hasonlított korábbi önmagára. Betört szélvédők, megrongált gyújtáskapcsoló, szétvágott ülések, kiszerelt hangszórók.

A rendőrök hamar a végére jártak a kocsi akkor még ismeretlen okból bekövetkezett helyváltoztatásának és állagromlásának.

A gyanú szerint egy 15 éves, két 19 éves és egy 21 éves helyi fiatal először a parkolóban próbálkozott beindítani a járgányt, miután betörték a szélvédőt, bemásztak és megpiszkálták a gyújtáskapcsolót. Mivel nem tudtak bele életet lehelni, tolni kezdték egyikük háza elé. A végállomásnál pusztításba kezdtek: szétvágták az üléseket, kiszerelték a hangszórókat, majd dolguk végeztével felmásztak a kocsi tetejére. Szórakozásukat néhány szelfivel megörökítették, majd hazamentek. Az alaposan helyben hagyott kocsiról érkezett bejelentés a rendőrségre.

A Monori Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a négy fiatal ellen jármű önkényes elvétele bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.11
Nem annyira a spórolás, mint inkább a sietés miatt tujáztak egykor a népek a villamoson.   ..
2026.04.11
Az apró, 20 ezer fontot (8,65 millió forintos) Super-N villanyautó már megvásárolható az Egyesült....
2026.04.11
Annak vizsgálatára, hogy az antianyag biztonságosan szállítható-e, egy tudóscsoport antiprotonokat....
2026.04.11
A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást. ..
2026.04.11
A tavalyi évben minimális volt az új motorkerékpárok eladási volumene 2024-hez képest, és a Honda....
2026.04.11
Huszonöt vadonatúj Sprinter furgont kapnak a közlekedésfelügyelők - jelentette be a területi....
2026.04.11
A fő okok között a gyengén teljesítő kínai piac és a megszűnő 718-as modellsorozat is szerepel. ..
2026.04.11
Legkésőbb 2028-ig elhagyja a Red Bull Forma-1-es istállót Gian Piero Lambiase, a négyszeres....
2026.04.11
Öt autó karambolozott péntek éjjel Budapesten, a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében....
2026.04.11
Elegancia és technológia új szinten a Mercedes SUV-okban ..