brent

Négyéves csúcsra emelkedett a Brent világpiaci ára

2018.09.26.

Több mint 2 százalékkal, négyéves csúcsra emelkedett a Brent típusú könnyűolaj világpiaci ára a hét elején annak nyomán, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) elutasította a kitermelés azonnali növelését, jóllehet Donald Trump amerikai elnök többször is felszólította az olajkartellt, hogy tegyen lépéseket a globális kínálat bővítésére az árak kordában tartásának érdekében.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára a kereskedés megnyitásától kezdve folyamatosan emelkedett. Eddigi napi maximumán a novemberi szállítású Brent hordónként 2,7 százalékos nyereségben, 80,94 dolláron forgott, ami 2014 novembere óta a legmagasabb ár. A WTI-t pedig 2,26 százalékos pluszban, 72,38 dolláron jegyezték, utoljára július elején állt ilyen magasan az ár.

Több energiakereskedő cég, így a holland Trafigura és a svájci Mercuria arra számít, hogy karácsonyra 90 dollár fölé, az új év elején pedig 100 dollár fölé emelkedhetnek az olajárak, mivel az Irán ellen elrendelt amerikai büntetőintézkedések miatt jelentősen szűkül a világpiaci kínálat. Daniel Jaeggi, a Mercuria elnöke egy Szingapúrban tartott olajipari konferencián arról beszélt, hogy a negyedik negyedév végére akár közel kétmillió hordó olaj eshet ki a napi kínálatból az Iránt sújtó amerikai szankciók miatt. Az amerikai J.P. Morgan azt jósolta, hogy napi 1,5 millió hordóval csökkenhet a kínálat, és a következő hónapokban 90 dollárra is felmehet a Brent ára.

Az Irán olajiparát célzó amerikai büntetőintézkedések november 4-én lépnek hatályba. A Reuters pénteken még arról számolt be, hogy az OPEC-tagállamok és Oroszország tárgyalásokat folytat a kitermelés napi 500 ezer hordós emeléséről, hogy ellensúlyozzák az iráni kőolaj kiesését. Az OPEC-tagállamok és kartellen kívüli szövetségeseik, élükön Oroszországgal azonban vasárnap Algírban tartott ülésükön kizárták, hogy kitermelésüket azonnali hatállyal bármilyen mértékben is növeljék.

- Nem gyakorolok befolyást az árakra - mondta Hálid al-Falih szaúdi energetikai miniszter vasárnap Algírban, a szakminiszterek ülésének helyszínére érkezve. A tanácskozás végül úgy fejeződött be, hogy nem fogadtak el hivatalos ajánlást a kitermelés fokozásáról. Június végén a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének tagállamai szokásos félévenkénti tanácskozásukon abban állapodtak meg, hogy a kartellen kívüli szövetségeseikkel nagyjából napi egymillió hordóval, a globális kínálat 1 százalékának megfelelő mennyiséggel növelik kitermelésüket júliustól kezdve.

Előzőleg a nagy olajfogyasztók, köztük az Egyesült Államok, Kína és India sürgette az OPEC-tagokat, hogy növeljék kitermelésüket, nehogy hiány alakuljon ki a piacon és elszaladjanak az árak. Az OPEC 13 tagállama és a kartellen kívüli 11 nagy olajkitermelő ország 2016 decemberében állapodott meg arról, hogy a következő év január 1-jétől együttesen napi 1,8 millió hordóval fogják vissza a kitermelést fél éven keresztül a piaci egyensúly megteremtésének és ezáltal a világpiaci árak alátámasztásának érdekében. Az egyezség hatályát tavaly májusban 2018 márciusáig, novemberben pedig 2018 végéig hosszabbították meg.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....